Kuala Lumpurból kevesebb, mint 3 óra alatt meg is érkeztünk Hanoiba.

A reptéren végigsétálva végül elsőként a bevándorlási ablakhoz mentünk, s mint láthattuk nem igazán van sor. Legalábbis a többi ázsiai csak bevágott elénk. Leadtuk kinyomtatott és előre kitöltött bevándorlási papírjainkat (vízum kérelmit és a meghívó levelet, fotóval együtt) és az útleveleket, aztán vártunk, hogy szólítsanak. Olyan rendszer van itt, hogy leadod papírokat, majd le is ülhetsz akár széksorokba, mert egy fél órát legalább igénybe vesz, mire szólítanak. Az sem ám egyszerűen megy, hanem egy monitoron kirakják fotódat (szerintem útlevélből) és egy gépi hang mondja a nevedet is… viccesen kiejtve. :) Kristynát szólították előbb, de odamentünk mindketten és kiperkáltuk a fejenkénti 25 amerikai dollárt a vízumért. Igazából azután jutott eszünkbe, miután leadtuk a vízum kérelmet, hogy nem írtuk alá (mert még repcsin töltöttük ki, s pár részt nem értettünk belőle, gondoltuk majd rákérdezünk helyszínen, de esélytelen volt, mert nem beszéltek angolul…), de simán megkaptuk így is a 30 napos vízumot.

Azután meg sorba állhattunk, hogy beengedjenek országba…

De hogy az miért volt olyan hosszú… nem értettük. Volt vietnámi, ázsiai és külföldi állampolgároknak is sorok. Külföldieknek olyan lassan ment… minden emberrel elszaroztak vagy 5 percet… Odajutottunk, persze egyenként mentünk a kis kapu melletti asztalhoz, ahol egy fiatal katona szépen lassan végigmérte útlevelet, majd téged, majd útlevelet és megint téged… Aztán megleste a vízumot, bescannelte az útlevelet, majd még pötyögött valamit a számítógépbe és kb 5 percet simán elszaroztak ezzel…

Mi meg végig a nagy táskáink miatt aggódtunk, hiszen majd egy órát eltöltöttünk mire bejutottunk országba, a táskás futószalaghoz. De még ott voltak, s nem is loptak ki belőlük semmit!

Mázlisták voltunk! (hiszen azt olvastam, hogy Katmanduban is, de sok másik reptéren is sokszor eltűnnek dolgok táskákból, amit lead az ember)

Reptér előcsarnokában odamentünk ATM-ekhez. 4 is volt, ebből csak kettő volt hajlandó elfogadni bankkártyámat. És egyikből ki is vettünk 3,5 millió vietnámi dong-ot. (kb 23000 dong egy amerikai dollár… Mikor ezt írom is, egy héttel később, még mindig vannak néha bajaink kiszámolni, hogy reális e az összeg, amit cuccokért kérnek, hiszen sokszor annyi nagy számokkal kell dolgozni…) :D

Aztán kimentünk megkeresni a buszt… egy jó fél óráig keresgéltük, mire végül egy fehér srác mondta, hogy onnan ahol áll, indul busz belvárosba. A mi LonelyPlanet Vietnam könyvünkben volt írva 16-os busz, de azt sehol sem találtunk, azt mondták megszűnt, de srácok ott (most nem emlékszem milyen szám, de valami) expressz buszt mondtak. Ami nemsokára jött is, és asszem 30000-ért el is vitt minket. Buszon egy idősebb fehér nénikét megkérdeztem, hol kell leszállnunk. Mint kiderült ő a férjével sokszor jön ide, nem igazán értettem, de mintha azt mondta volna, hogy pár havonta van valami szabijuk, s akkor idejönnek utazni…

Szóval a Long Bien buszállomásnál szálltunk le, a két öreggel, s felajánlották, hogy segítenek nekünk, hiszen ők is az Old Quarter-be mennek (Öreg, vagy régi városrész… a történelmi belváros). Az öregúr úgy száguldott, mintha hajtanák, a nénike meg velünk együtt próbálta tartani a tempót és közben folyamatosan beszélt. Viszont a szövege nagy részét az utca zaja (emberek-állatok hangjai, dudálás, zene, kocsik, stb…) elnyomta.

A Régi városrész kis utcákból álló labirintus szerűség volt. Útikönyv szerint régen a céhek uraltak egy-egy utcát, így minden utcában másfajta mesterségeket űztek, termékeket árultak. E szerint lettek is elnevezve az utcák, s még most is sokban csak egyfajta boltokat, kézműveseket lehet látni.

A városrész közepén végül elváltunk az idős pártól és nekiálltunk szállást keresni. Több hotelben is megkérdeztük, mire végre sikerült olcsóbbért találni egyet. Igaz nem is volt olyan jó és szép, de ez volt az egyetlen olcsó, amit így sikerült hamar találni, hiszen olyan álmosak, dög fáradtak voltunk az egész éjjel való fent léttől… (fura, régebben jól bírtam az éjszakázást… lehet most az utazás miatt is, meg a csomagért és a vízum miatti aggódás is közben játszott)

Kicsit idegesítő, de itt mindent (legalábbis turistáknak) amerikai dollárban mérnek! Mi szobánk is 10 dollárba került egy éjszakára. S azóta is kb abban az árban sikerült szobákat találnunk (falvakban kicsit olcsóbbért is, igaz sokkal jobb minőséget kapsz ugyanazért a pénzért! Eredetileg csak egy éjszakára akartunk maradni, de végül nem álltunk neki másikat keresni, szóval végig ott aludtunk, míg fővárosban voltunk. Amúgy Katmanduban is mindig először dollárral jöttek, s csak amikor mondtuk, hogy mi csak helyi valutában fizetünk, váltottak helyi árra.).

Egy utazási iroda fölött, a Prince Hotelben aludtunk. 3 emeletet kellett felmászni egy szűk csigalépcsőn, hogy bejussunk a kb. 2m*4m-es szobánkba, ahol volt egy kis fürdő is, elektromos vízmelegítővel! (végül is hasonló volt a párizsi lakás-szoba is, csak itt tényleges fürdőszoba volt fallal, tili-toli ajtóval, nem csak függöny, és úgy fél árban ahhoz képest! Igaz, az nyugati főváros, ez meg dél-kelet ázsiai.) Ja eddigi tapasztalatunk szerint, itt Vietnamban mindenhol van meleg vizes fürdő! Yeah!!! :)

A legfurább volt, hogy hoteltulaj nénike megmutatta, kint a folyóson volt főkapcsoló, s a jobb szélső hárommal tudjuk fel-le kapcsolni az elektromosságot a szobában, de amikor nem vagyunk ott, akkor legyünk kedvesek és kapcsoljuk le. Másnap fel is fedeztük, hogy a bal szélső kapcsoló a felelős a klíma felkapcsolásáért, hiszen bent nem volt távkapcsoló, amúgy meg túl magasan volt ablak fölött, hogy elérjük. És mivel Hanoiban meleg van azért, jól esett használni.

Lepakoltunk, majd elmentünk felfedezni kicsit a városrészt.

Nem is tudom mondtam-e már, vagy tudtátok-e, engem majd sokként ért, amikor Nepálban elolvastam, hogy nem is Ho Chi Minh City, hanem Hanoi a főváros és hogy az ország kommunista rezsimben él! Érdekes, de inkább kapitalistának mondanám, ahogy mindenki a pénzre, cuccok eladására megy… Közben meg mindenhol nagy piros zászlócskák és propaganda plakátok lógnak, csomó bicajos árus taligájáról meg üvölt hangszórókból a propaganda szöveg (vagy az eladó áruk? Nem jöttünk még rá…).

Amúgy nem mondanám, hogy nekünk érezhető lenne, hogy mennyire dübörög itt a kommunista pártélet… csak az utcák elrendezése, katonák mindenhol, stb… tisztára, mint amiket még születésem előttről meséltek, meg fotókat láttam róla.

Mindenhol azt olvastam eddig, hogy mennyire brutálisan sok motoros van Vietnamban és hogy mennyi mindent felpakolnak a mocikra, de nekünk nem volt annyira meglepő… Szerintem az indiai és a nepáli közlekedés eléggé felvértezett minket már arra, hogy motoron simán egy 5 fős család elfér és legalább 3 disznót fel lehet rá pakolni, vagy akár két nagy ládát és egy másik motort a hátuljára kötözni (mindet láttuk élőben megtörténni!)… Szóval szerintem ez csak azoknak sokk, akik először itt látnak ilyeneket.

Meg, hogy a közlekedés őrült, nincsenek szabályok és mindenki mindenért dudál… Hát na, Indiához képest (ahol tényleg mindenért-mindenhol dudáltak és tényleg alig volt rendszer…) itt sokkal jobb a helyzet! Leginkább csak akkor dudálnak, ha előzni akarnak (ezzel jelzik) és ha valami gebasz van. Pl bevágnak eléjük motorral, anélkül, hogy körülnéznének… Ahogy elnéztem itt mindenki ezt csinálja: körülnézés nélkül csak kihajt az útra… Tükör meg csak úgy van a járműveken. De erről később értekezhetek még, a motoros bejegyzésben. ;)

Az utcákon az árusok a fél utat feltöltik az eladó cuccaikkal, ezzel jól beszűkítve azokat. Járdát el lehet felejteni úgy általában, hiszen ott vannak az áruk kipakolva, motorok leparkolva, vagy a kis utcai sütöde felállítva.

A motorosok és kocsik között kell lavírozni, de mondom ehhez már hozzászoktunk Nepálban és Indiában is. Itt legalább nincsen mindenhol tehén és a kedves kis ajándék csomagjaik szerteszét…

Kristyna nővére valahonnan szedte, hogy itt nincsenek házi kedvenc kutyák, mert megeszik mindet. Én eddig ezt sem tudtam, azt hittem csak Kínában esznek meg mindent, hát nem! Úgy néz ki itt is sütnek kutyát. Meg lehet macskát is… de hogy kígyót, békát, csigákat és minden egyebet is lehet venni-enni ebben az országban az tuti!

Szóval láttunk sok házi kedvenc kutyát is! Leginkább chihuahuákat (csivava) és hasonló kis idomtalan kutyusokat lehet látni legtöbbször, de vannak golden retrievertől kezdve német juhászig minden! Szóval nem, nem eszik meg mindet! Gondolom van simán evésre kitenyésztett fajta kutya, akárcsak disznóból és egyéb baromfiakból is kitenyésztett az ember mindenfélét a saját kénye-kedve szerint…

Azt hittem amúgy, hogy azok a filmekben látott vietnámi szalmakalapok is csak falvakban lesznek, de nem, sok ember mászkál bennük, ahogy a vállukon átvetett, hosszú botokon egyensúlyozott két kosárral is!

Fővárosban lépten-nyomon lehet kapni a szalmakalapot, de miniatűr színes papírból kivágott, origami cuccokat is (ház, hajó, fák, park, palota, minden!). Meg sokféle népi kézműves cuccot, ahogy minden fővárosban is, ahol eddig jártam! (Budapest, London, Párizs, Amszterdam, mind tele van szuvenír szarokkal! S szerintem kb annyi közük van az eredeti, MOSTANI népi-falusi dolgokhoz-élethez, mint a piramisoknak a jelenkori Egyiptomhoz!!!)

Az utcákon vándorolva sok érdekes dolgot, karaktert láttunk, de ami nekem leginkább feltűnt, hogy majd az összes nő-lány miniszoknyát-gatyát visel! Ho-ho-ho-hóóóó! Megőrülhet itt a férfiember!

Ja mert hozzá, még szép alakjuk is van! Nem úgy, mint Európában, ahol mindenféle szörnyetegeket is lehet látni cicanacikban is…

De lehet csak nekem van valami mániám a keleti szépségekre? Mindegy, a nepáli nőkkel egy színvonalra emelném a vietnámiakat is! Csúcskategória, öcsém! :)

Itt legalább nincsenek annyira rikítóan kifestve, mint Nepálban.. és nem visel mindenki magassarkút sem! :D Csak miniszoknyát! Huhúúúú!

De akkor legyen egy kicsi arról is, ami velünk történt:

Első nap nem sok időt töltöttünk odakint, hiszen hullafáradtak voltunk.

Azért az egyik kis sikátorban, amit találtunk megkajáltunk jó vacsit is (előtte ettünk ebédet, másik kis helyi műanyagszékes étteremben). Ez egy amolyan kis utca két utca között és dugig van éttermekkel. Erről a vietnámi éttermi rendszerről is érdemes mesélni kicsit.

Általában valami kis földszinti helység, ami meg van tömve pici műanyag székekkel (mint kis sámli) az alacsony asztalok körül. Sokszor nem is néznek ki valami szépen. De hát nem is ez a lényeg, hanem hogyha vannak ott emberek, akkor: 1. vagy jó a kaja, 2. akár olcsó is, 3. vagy csak épp betévedtek előtted.

Mindegy is, hiszen tény, hogy nem drága, csak elsőnek tűnik úgy!

Egy jó kis phở-ért (rizstésztás leves) kb 50000 dong-ot kell fizetni, de az ugyebár csak két dollár!

Kristyna és az utazók nagy része meg van őrülve a vietnámi kajáért!

Elvileg az egyik legjobb a világon! Sokan csak kajakörútra jönnek ide! Vagy legalábbis ez az egyik fő érv!

Nekem annyira nem bejövős. Igaz, nem rossz, de még mindig inkább az európai, magyaros, vagy akár mexikói kaják jobban ízlenek. (az afrikai nshima-t kihagyhatjuk még a kaja kategóriából is! Az egy kő a gyomorba, azt kész…)

Amúgy már második estére elfogadhatóan tudtam enni evőpálcikákkal, azóta meg már tök jól megy mindkettőnknek! Elhatároztam, hogy nem fogok hülye külföldi lenni, aki még meg sem tud tanulni rendesen enni pálcikákkal! Hanem saját erőből, pár próbálkozás után, de sikerült belejönni!

Még egy fontos dolog történt: elhagytuk az útikönyvünket.

Amikor lepakoltunk hotelszobában és elmentünk kajálni, majd visszajöttünk, nem találtuk a könyvet Vietnamról. Arra gondoltunk, hogy lehet Kristyna lerakta első szobában, amit megnéztünk, s másnap mikor bekopogtunk, megtudtuk a lakóktól, hogy nem volt ott könyv, mikor ők beköltöztek. Megkérdeztük recepción is, de ők nem láttak ott könyvet… Szóval eltűnt valahol. Szerintem csak lenyúlta a tulaj, esetleg eladta máris, mert nem hiszem, hogy máshol hagytuk volna, hiszen délután még a kezünkben volt, mikor beköltöztünk, estére meg eltűnt… Nem is olyan fontos, mivel még itt van nekünk a South-East Asia on a Shoestring (Dél-Kelet Ázsia a cipőmadzagon, tehát az olcsón) könyv is, amiben azért van egy fejezet Vietnamról is. Meg aztán ott a net, ahol minden infót, s sokkal akkurátusabbakat-aktualizáltabbakat is megtalál az ember, mint útikönyvekben!

Második nap Hanoiban (november 5.)

Na ezen a napon igazán nyakunkba vettük a várost!

Szokásosan, az olcsó módon: gyalog körbejártuk a belvárost. Pedig láttuk, hogy dagadt, öreg fehérek ülnek eltespedve jól kipárnázott riksa szerűségekben (itt a bicajos van hátul, s utas elől).

Először délnek mentünk a Ho Hoan Kiem tó partjára. Ami le volt zárva az autósok-motorosok elől, csak sétáló utcák voltak mellette.

Itt is láttunk már sok friss házast fotózkodni, vagy akárcsak nőket, szép hagyományos ruhákban, nagy fényképezőkkel pózolva nyomatva. Az tény, hogy jó kis terep ez arra, de fura volt ennyi embert látni fényképeket készíteni. Ja meg a külföldi turistákkal is! (mert nem csak fehérek, de egyéb ázsiaiak, vagy akár feketékből is sok látogat ebbe az országba)

Tó mellett folyamatosan nyomták az utcazenét kezdő bandák.

Sok-sok héliumos lufit árultak, mindenféle állatfigurában és pokémonosakat is.

Ja igen itt marha nagy divat a HeloKitty és a Pokémon is!

De ha már itt tartunk sok anime, köztük a OnePiece is. (a világ szerintem legjobb anime-je)

Amúgy mindenféle animét és mangát néznek, olvasnak az emberek, leginkább a fiatalság itt!

Láthattuk a boltok, hotelek hátuljában, ahogy gyerekek és felnőttek is simán ott nézték a OnePiece-t, vagy valami más anime-t, számítógépeken mangát olvastak! Úgy látszik itt most nagy slágere van a japán multimédia cuccoknak! ;)

Nem is baj, hiszen Kristynával elkezdtem nézni a OnePiece-t (nekem már másodjára), s mivel itt egyik chips-t ilyen kis gyűjthető fémtallérokkal árulják, minden nap veszünk párat, hogy gyűjtsük a karaktereket! ;) Minden kis faluban is találtunk eddig! :)

S nem csak anime, de mindenféle plüss figurákat, állatokat is lehet kapni mindenhol! Brutális mennyiségben és méretben is!

Ami szintén fura, hogy városban sétálva folyamatosan szép madárfüttyöket hall az ember minden irányból! De nem ám azért, mert ilyen madarak élnek ott szabadon, hanem mert majd minden bolt, vagy ház előtt ott lógnak fém-fa ketrecekben-kalitkákban kis énekes madarak! Sőt a nagy tó melletti sétányon is a fákról lógnak a ketrecek!

Érdekes az is, hogy fővárosban az autók többsége taxi! Azt hittük, hogy itt nincs is személyautó jó darabig, mert összes autó, amit láttunk az az volt! Városon kívül azért nem lehet sok taxit látni. :) (és itt nem is sárga, hanem zöld színük van általában)

Tó mellett meglátogattunk egy kis szentélyt, amit az egyik uralkodójuknak emeltek, aki felszabadította az országot a Kínai Birodalomtól és az északi tartományokban azóta is istenként tisztelik! (konkrétan tényleg istenítik, istenné emelték)

Ott láttunk egy nagy boltot is, ahova bementünk. De itt nem úgy megy ám a dolog, hogy csak beslattyogsz az utcáról! Nem! Van egy terem mellette, ami tele van ilyen fémszekrényekkel, ahova ingyen berakhatod és egy lakattal lezárod a táskáidat! (fényképező táskát beengedték velünk) S csak utána mehetsz boltozni!

Sok érdekes cuccot láttunk boltban! Legérdekesebb, hogy itt van sok csoki, aminek zöld tea (általában japán matcha – asszem) ízesítése van! Még Kit-Kat is!

Viszont szégyenkezve írom le, hogy visszaestem és megint iszogatok minden nap energia italt, de hát itt epres ízzel is árulják! És olyan finom! :)

A környéket körbejártuk, végül északnak fordultunk, hogy a másik tóhoz menjünk.

Már nem is tudom honnan, de valahonnan beszereztünk egy egyszerű és ingyenes várostérképet (emlékszem Katmanduban csak kölcsönkértük hoteltől, de itt valahonnan kaptuk, asszem egy utazási irodából), és az alapján próbáltunk tájékozódni. Azért el lehetett vele. :)

De pontos címet inkább telóm GPS-e alapján lőttük be… no azért nem egyszerű egy ingyenes térképen belőni néha merre is vagy…

Ja igen, mert vettünk egy utazási irodából Vinaphone SIM kártyát is 150000-ért, azóta is arról netezek sokszor, de leginkább GPS miatt van használva.

Ahogy haladtunk a nagyobb tóhoz észak-nyugat felé, bementünk egy piacra is. Hát eléggé ütős volt! Kristyna majdnem hányt is…

Elsőnek csigákat, tenyérnél nagyobb élő békákat, garnéla rákokat, de nagyobbakat is láttunk akváriumokban! Mindenféle élő halakat is, de még azt az albínó szalamandrát is üvegekben úszkálni. És akkor jött a furább dolog, ott láttuk először, de itt mindenhol úgy árulják a tyúkot, kacsát, libát, stb madarakat (nem is tudom mi az, veréb, galamb, rigó… vagy valami?), hogy kitollazva, de fejjel, lábfejjel együtt. Sőt így is sütik ki! Étteremben láttuk, ahogy a tenyérnél kicsit nagyobb madárka feketére sülve, csőrrel, a világba bámuló sötét szemüregekkel érkezik!

Ja és akkor az a szag is… ütős volt!

Tó is kicsit visszataszító volt. Zöldes, mindenféle növénnyel teli és műanyag, papír, fémdobozok lebegnek a felszínen, néhány döglött halacska mellett, mindenhol körbe a tó körül…

A tó keleti kis része le van vágva egy úttal a többi részétől, s annak közepe táján van egy pagoda is, ami a nagyobb tó részre benyúló kis szigeten épül és pont zárva volt, amikor odaértünk. De egy fehér öregasszony richtig be akart jutni és majd letépte a kaput… :D (a fölött volt egy tábla a nyitvatartási idővel...)

Tó mellett pecások ültek sorban, s pár nő csigákat is gyűjtött, amiket láttunk árulni piacon is, meg éttermekben kisütve.

Láthattuk azt is, amit olvastam útikönyvekben, hogy itt dél körül szieszta van, s a vietnámi emberek képesek bárhol aludni, hát tény, hogy láttunk sok érdekes pózban alvó embert. :)

Onnan visszasétáltunk hotelbe, meg kajálni.

Visszaúton találkoztunk egy nagy sárga keresztény templommal is!

Ja még útikönyvben láttam, hogy Vietnam népességének nagy része nem vallásos (úgy 80%), a vallásos emberek nagy része keresztény vagy buddhista (8%, és 5%? Vagy valami hasonló). A lényeg, hogy nekem fura, hogy Dél-Kelet Ázsiában egy országban több a keresztény, mint a többi vallás képviselője… papíron, statisztikailag. Oké az más tészta, hogy ugyebár a kommunizmusban nem erőltetik, sőt inkább elnyomják a vallást, hiszen az rendszer ellenes… (legalábbis nekem ez maradt meg suliban tanultakból, Terror Házában tett körútból) Amúgy tudom, hogy Dél-Kóreában is inkább kereszténység uralkodik… Furcsa na!

Templom persze zárva volt… pedig kíváncsi lettem volna milyen belülről egy vietnámi templom.

Nagyobb utcákban haladva sok kormány és katonai épület mellett is elmentünk, vagy legalábbis a nagy vörös sarló-kalapácsos és vietnámi zászlókat és piros alapon sárgával kiírt szövegek, valamint az arany színű címerek miatt gondolom, legalábbis.

Elhaladtunk az ősrégi vár (citadella) egyetlen megmaradt kapuja, az Északi Kapu mellett is. A többit a franciák módszeresen porig rombolták a város és az ország barátságos gyarmatosítása folyamán.

Keresztül mentünk egy belső piacon is. Nekem egy az egyben a Budapesten látott kínai piacok jutottak eszembe, csak ez olyan volt, mintha azokat bezsúfolták volna a Vásárcsarnokba. :)

Cipők, ruhák, és rengeteg plüssállatos boltok, asztalok mindenhol!

És az a gumi, vagy milyen műanyag ruha szag, ami csak a kínai boltokat lengi be mindenhol magyarhonban...!

Itt is láttunk mindenféle színben ilyen arc-száj maszkokat, amiket az emberek az utcán viselnek, motoron legalábbis az emberek 99%. Már Nepálban is sok embert láttunk ezzel közlekedni. Nem az a nyugati országokban néhány munkahelyre adott porszűrős munkavédelmi maszk, hanem vagy az a műtős maszk, vagy anyagból varrt. Előbbi elég furán nézett ki a himalájai kis falvakban… de megértem a sok por és néha a kipufogók miatt is.

Ahh, az itteni bukósisakokról is érdemes szót ejteni, mert ez is egy nagy vicc! Sok bolt van, ahol árulják őket, viszont itt inkább arról szól a dolog, hogy jól nézzen ki, s nem az életet védő értelme miatt! Olyanokat lehet kapni, aminek a hátsó részén kicsit felfelé ível, vagy a tetején van egy lyuk, hogy a hosszú lófarokba kötött hajat ki lehessen ott rakni!

Azt hallottam, hogy csak pár éve vezették be a bukósisak viselésének kötelezését, de az emberek leginkább csak feldobják a fejükre, azt annyi… Inkább az számít, hogy jól nézzen ki, s nem az, hogy egy balesetnél az ember fejét megvédje az olyan sorstól, ami a földre ejtett tojásnak kijut...

Délután meg el akartunk menni megnézni a Ho Chi Minh mauzóleumot, ahol a nemzet nagy hősének balzsamozott teste van elmentve az utókornak, mint annó Leniné volt.

Hát először is eltévedtünk kicsit, aztán meg már ránk is sötétedett, mire visszakeveredtünk templomhoz, s onnan legyalogoltunk az úton a Citadella mellett. Ott láttunk egy emlékparkot a háborúban elesetteknek, ami nagyon szép volt! A park túlsó felén meg ott magasodott a mauzóleum grandiózus épülete! Csak egy volt a bökkenő, a parkon este nem lehetett átmenni. Szóval jól körbe kellett kerülni az utcákon, de végül csak odataláltunk.

Közben meg vietnámi és ír zászlókkal kirakott utakon mentünk gondoltuk itt is valami országok közötti találka van?

Mauzóleum előtti füves tér engem a parlament terére emlékeztetett, csak sokkal több fűvel itt. A zöldet sok-sok vékony kövekből kirakott csapás keresztezte, négyzetrácsban. Az emberek, meg mint valami kerengőn, fel-alá sétáltak rajta, s legtöbb valamilyen kar-láb lengetéssel, testrázogatással mozgott, mintha valamilyen lazító-bemelegítést csinálnának… Fura volt. Láttunk pár futót, vagy olyat, aki tényleg edzett, de a nagy többség csak úgy csinált. Talán építettek valami olyan babonát, hogy egészséges, ha fel-alá mászkálnak, mímelik az edzést a nemzet nagyja előtti téren?

Estére ez is zárva volt, s mint később kiderült nem is tudtuk volna megnézni, csak aznap délelőtt. Valami nagyon hülye nyitva tartása van, még ha ingyenes is a belépő!

Visszafelé egy nagy tér előtt mentünk el, ezen az oldalon hadi múzeum volt, utána meg a híres nagy zászlótartó torony (tégla torony, hatalmas vietnámi zászlóval a tetején, nagyon jól néz ki! Ja igen, nem tudom tudjátok-e, de zászló mániás lettem egy-két éve! Imádom nézni, fotózni a szélben lengedező lobogók által keltett fodrokat, s mindig felvillanyoz, amikor sikerül elkapnom a zászló mintáját a fényképezővel! A felhők és naplementék mellé ez is odakerült.). A kétszer-két sávos út túloldalán volt egy tér. Aznap éjjel tele volt villogó bigyókkal: rollerek, gördeszkák, kis elektromos állványok (mint segway, de csak lábfej alatt van pad, és két kerék), no meg azok az elektromos kis autók, amiket mindig is akartam kicsiként! Kiskölykök simán beleülnek és elvezetik! Emlékszem mennyire akartam én olyat! :) De csak lábbal tekerőset kaptam, amit azért szintén nagyon élveztem! Egy gyereknek nincsenek nagy vágyai, fel tudja találni magát bármivel. Nehéz is megérteni ebben a mostani világban miért gyártanak annyiféle játékot, igazából a kölyköknek már semmit sem kell elképzelni, kihal a kreativitásuk, s már olyan fiatalon a kapzsiságot ültetik beléjük…

Ja így este már láttuk azért a nagy motoros forgalmat! Olyan 5 óra körül megindul mindenki hazafelé melóból, de szerintem sulikból is!

Visszafelé kilyukadtunk annál a tónál, ahol először voltunk, s most esti fényekben is megcsodálhattuk. Szépen ki volt világítva!

És egyik északnak tartó utcában éjszakai piac volt! Mindkét oldalt nyitva volt minden bolt, de középen is tele volt standokkal. S mindent lehetett kapni! Gumifigurás kulcstartó árustól kezdve, ruhák, kézműves bigyók, kaják, minden…

6.-án, vasárnap

Délelőtt elmentünk kipróbálni motorjainkat, amit neten foglaltunk.

Ja igen, nem tudom, hogy ki tudta-e, de Vietnamot úgy terveztem körbeutazni, hogy egy hónap alatt, s motorral. ;)

Nem, nem vagyok nagy motoros, viszont mivel annyi blogot olvastam, annyi youtube-os videóban láttam, ahogy embereknek olyan jó élményeik voltak motorral, olyan szép helyeket találtak, tudtak megnézni, mivel saját maguk mentek oda, hogy teljesen felvillanyozott!

Utánajártam dolgoknak, s végül egy olyan cég mellett döntöttünk, ami egy brit ürge futtat, és ő tölük megveszed a motort, amit miután keresztül vezettél országon, garantáltan visszavesznek tőled, 200 dollárért olcsóbban.

Végülis olcsóbb is, hiszen általában 200-250 körül hírdeti backpackerek neten a használt mocikat. Azokat viszont sokszor kell javítani az úton, ezzel a céggel meg az a király, hogy mivel nagyon ügyelnek mocikra (s ügyeltetnek téged is hogy csak is igazi Honda szervizbe vidd, csak eredeti alkatrészeket használj), hogy végül csak pozitív visszajelzéseket olvastam.

Na szóval elmentünk a Tigit Motorbikes irodájába, ahol kitöltöttük papírokat, s kipróbáltuk mocikat. Kristynának még nem ment annyira, de hát ez volt az első, amikor motort vezetett!

Lényeg, hogy ott hagytuk őket, hogy majd másnap reggel indulunk, s akkor kapjuk fel a mocikat.

Aztán elgyaltunk a tegnap látott térre, ahol egy hatalmas Lenin szobor áll ám.

Most iskolások gyakoroltak valami tánc koreográfiát ott.

Utána mauzóleumhoz, ahol rájöttünk nem tudunk bejutni.

Körbesétáltunk, olyan utcákon, amiről nekem Andrássy út jutott eszembe, néhol még különböző nagykövetségi épületeket is láttunk.

Leginkább arra a kis pagodára voltunk kíváncsiak, ami arról híres, hogy csak egyetlen oszlopon áll.

Nagy nehezen meg is találtuk. Sok utca le volt zárva építkezések miatt, így körbe jártunk hosszan.

Mellette állt a Ho Chi Minh múzeum is, de arra annyira nem voltunk kíváncsiak, no meg arra kell fizetni belépőt is már (ha valakit érdekel).

Először itt az egyik fán, később az egyik utcai villanyoszlopon is láttunk fekete mókust szaladgálni.

Visszafelé is körbe kellett jönnünk, noha volt keresztül út a mauzóleumhoz, de csak egy irányú!

Értitek ti ezt? Gyalogosoknak egyirányú út! Nem lehet arra menni és punktum! Hihetetlen…

Viszont így találkoztunk egy könyvbolttal is. Gondoltuk beszerzünk valami jó kis autós térképet, de nem sikerült találni. Viszont rengeteg mangát igen! Az egyik hosszú sor tele volt mangákkal, 4-5 polcnyi magasságban! Szóval tényleg nagy divat itt a manga olvasás! Meglestük és meglepően sok híres nyugati gyerekkönyv is le van fordítva. (mármint kommunizmusban nem cenzúrázgatják a dolgokat, könyveket betiltanak, stb? Oké, talán HarryPotter nem rendszer ellenes….) :)

Végül eljutottunk egy csodás parkba is! Az elején egy nagy játszótér volt, ahol felnőttek is láb-teniszeztek, meg tollasoztak, a homokozó gyerekek mellett. Kicsit hátrébb viszont nagy csoport fiatal gyakorolt valami koreográfiát a Fall Out Boy (egyik nagy kedvenc rockbandám) egy számára. A harmadik csoporthoz érve Kristyna végül nem bírta ki és odament megkérdezni mi folyik itt, s mint kiderült valami középsulik közötti vetélkedő és mindegyiknek ugyanarra a számra kell valamilyen király táncot lenyomniuk! Most már érthető volt!

A park közepén nagy tó van, kis szigettel rajta, ahol galambok éldegélnek békességben, mivel a szigetre vezető híd le van zárva.

Nagy szökőkutak ontják felfelé a tó vizét.

A tó túlsó felén hatalmas, lelógó gyökerű fák mindenhol!

És egy nagy ketrec is, benne majmokkal. Akiknek a kajáját patkányok rabolgatják kifelé a ketrec rácsain be-ki cikázva.

Egyik előző ketrecben meg egy páva pár lakott. Ketrecek körül meg kis sövények olyan formára nyírva, mint a fogva tartott állat odabent.

Visszafelé még meglestük még egyszer a mauzóleum előtti teret, majd a Lenin térhez mentünk, ahol most már tele volt az elektromos autókkal és egyéb kütyükkel. Rengeteg ember mindenhol. Gyerekek vezettek körbe, miközben apu-anyu mögöttük irányította a kocsit távirányítóval (meghagyva a kölöknek a látszatot, hogy ő vezet), sok fiatal gördeszkázott Lenin alatt.

Az öreg városrészben most be tudtunk menni egy öreg kis templomba (vagy pagoda?) is, ami fura módon csak este van nyitva.

Előző este is láttuk már, de aznap is, hogy milyen az éjszakai élet a fővárosban.

Kis utcák megtelnek kifőzdékkel, mindenhol mindenki eszik-iszik.

Lányok járnak körbe egybe ruhákkal, valamilyen sörmárka egyenruhájában, s embereket próbálnak be-becsábítani egy-egy kajáldába.

Lufiárusok, motorosok, sok részeg ember teljesen feltöltik az utcákat. Fény és hangzavar mindenhol. De hát ilyen egy főváros, nem? Nekem inkább valami fesztivált idézett fel a hangulat.

És akkor végre a végére értem az első pár napnak.

Milyen is Vietnamban lenni, mik az első benyomások és miket is csináltunk.

Ami még igazán kihívás India és Nepál után Vietnam az első olyan ország, ahol az angol nyelv nem annyira elterjedt, hogy bárhol találsz valakit, aki beszéli valamilyen szinten! Itt teljesen magunkra vagyunk utalva, s erősen használnunk kell az intuíciónkat és kreativitásunkat a Világnyelvvel, hogy megértessük magunkat. :)

Sok helyen abszolúte nem beszélnek, csak vietnámiul. De mindig sikerül megoldani a dolgokat, ha mást nem, mindkét fél csak legyint egyet és ott annyi a beszélgetésnek-alkudozásnak.

Azért elég jól elboldogulunk, szerintem. :)