Annapurna Kör, harmadik, befejező rész
11. nap (okt. 23.)
Muktinath – Jomsom
Korán reggel ébredtünk és elindultunk Jomsom felé, Lubra falván át, ami arról híres, hogy elvileg asszem az egyetlen teljesen Bön vallású falú az Annapurna körtúrán (valami ilyesmi volt LonelyPlanetben).
Előző este gondolkodtunk rajta, hogy maradjunk-e még egy napot pihenni itt, végül is ezernyi látnivaló van Muktinathban és a környékén is, meg rohadt fáradtak is voltunk az 1000 méter fel, 1600 méter lefelé úttól előző nap.
Végül abban egyeztünk meg, hogy elmegyünk Jomsomba meglátjuk van-e ATM ott, s ha igen, akkor folytatjuk túrát, ha nem, akkor irány onnan Pokhara.
Igazából szerintem már itt egyetértettünk abban, hogy nem fogjuk legyalogolni az előre eltervezett utat, Tatopániig, 5 nap helyett kevesebbet megyünk.
Végülis Marpháig akartunk eljutni, pénzkivétel után, mert mindenki azt írta, mondta, hogy azt érdemes megnézni, és sokkal jobb, mint Jomsom (ami igaz is!).
Viszont azt senki sem mondta-írta, hogy milyen szar az út Lubrán át! De előre szaladtam.
A falu végén lévő hotelben volt szauna. Emlékszem láttam is térképen, hogy Muktinathban van valahol, de nem kerestem, pedig mennyire szeretem! Na mindegy, legközelebb, meg másoknak! Menjenek a falu végéig, s ott egyik hotelre ki van írva, hogy egyetlen 3000 méter fölötti szauna a világon, vagy mi! ;)
Dombokról láthattuk, ahogy a buszok, dzsipek kerülgetik egymást lenti utakon, de azért ez a munkagép mindig útban volt! Kíváncsi voltam, hogyan oldják meg, hát így. :)
Muktinath-ot elhagyva elmentünk a dzsip-busz stand mellett (innen már lehet Jomsomba, vagy akár Pokharáig is utazni ezekkel), meg öszvér karaván mellett is, és megint a hegyekben voltunk.
Kietlen, sivatagos táj, hegyi füvekkel és apró bokorszerűségekkel.
Olyan hideg volt éjjel, hogy árnyékban sokáig deres-fagyott volt minden növény.
Sőt egyik kis erecske (amit kereszteztünk), oldalain a fűre volt fagyva a víz, mint jégcsapok.
Az út egy darabig egyenletesen emelkedett szépen, majd hirtelen átcsapott meredekbe. De nem aggódtunk, hiszen LonelyPlanet szerint csak 150m-t emelkedünk egész nap (szerintem kicsit elszálltak ott a számokkal), és 1190m-t ereszkedünk.
Hát nehéz volt feljutni a dombra, de nagyon jó kilátás nyílt róla.
És már itt felfelé el is kezdődött az a kb 30-40cm széles út, ami mellett megint jó mély szakadék van, igaz domboldal, szal lehet, hogy végül is meg lehet állítani az esést füvekkel-szúrós kis bokrokkal, vagy csak legurul az ember. Az ilyen ösvényeket, inkább kecske-utaknak mondanám, mint embereknek!
Hogy a francba tudnak ezeken közlekedni? És akkor ez csak egy pár méteres szakasz volt!
Dombra felérve, végig láthattuk a Muktinath környéki völgyet és a hegyoldalt is, ahonnan előző nap leereszkedtünk életünk kockáztatásával. :)
Utoljára láthattuk azt a részt, ahonnann jöttünk előző nap. A középen lévő fehér csúcstól balra lévő dombon jöttünk le Thorong La-tól, ami a két másik hegyhát közé ereszkedik. Lent látható Muktinath települése is.
Az út folytatásában továbbra is kockáztattuk az életünk! :D
A dombtetőn mentünk kicsit, kacskaringózva, a szakadék és a domb meredek oldala között egyensúlyozva, míg egy laposabb részre érve láthattuk, ahogy helyiek pár száz kecskét terelnek fel a majdnem függőleges domboldalon, ja és jönnek is mögöttük felfelé ők is!
Egy balkanyarral megkezdtük az órákig tartó cikk-cakkos ereszkedést lefelé, az igencsak meredek innenső domboldalon is Lubra falu felé!
Nagyon ijesztő volt, kb egész nap pánikban, és talpunk-térdünk fájdalmán át gyalogoltunk, egy idő után idegesen egymással is kiabálva a fáradtság-pánik-fájdalom kombója miatt.
Viszont rengeteg természeti szépséggel körülvéve, csodákat látva!
Láttunk valamilyen hatalmas, világos fejű madarat is magasan, kecsesen fölöttünk elsuhanni.
A magas hegyek között sasok és keselyűk köröztek.
Kecskék és jakok mászkáltak itt-ott.
A dombtetőn jó nagy lapos fejű gyíkot is láttunk (amolyan gekkó szerűségnek is elment).
A bokrok és füvek között rengeteg apró kis kék, lila, sárga virágocska nyitotta derűsen szirmait a napsugaraknak.
Szöcskék rezzentek szét lépteink elől, némelyik ujjnyi hosszú kékes szárnyakkal sokáig csapkodva, métereket repülve.
Sok-sok időszakos forrást is láttunk, némelyik már teljesen kiszáradva, viszont a környéke valamilyen ásványi sókkal rászáradva, fehér, piros, vagy zöld és sárga színekben.
Az ösvény a sok-sok pánikos cikk-cakk után levitt egy kb 100-150 m széles patakmederbe, eléggé nyakatekert és egy végső szívbillenytű megállítós úton.
Egy hatalmas kötélhídhoz vezetve, ami átívelt a széles patakmedren, s a túlsó oldalon láthattuk, hogy ott meg levezet a mederbe.
Igazából a vicc, hogy egy maximum 2-2,5 méter széles patak futott a túl oldalhoz közel, de a hegyoldalak úgy ki voltak koptatva, mintha valami brutálisan erős, hatalmas hegyi folyó zúdulgatna ott le folyamatosan!
Láttam előtte is embereket lent menni a mederben, meg ki is fundáltuk, hogy biztos a híd keresztezése nélkül is le lehet jutni, elmenni faluig.
És igen, megtaláltuk a keskeny, 5-6m hosszú kis csapást, ahol le lehetett slappolni mederfenékre. Azt is tettük, viszont gondba kerültünk túl oldalon.
Ugyanis lehet patak nem túl széles, de nagyon heves folyású és a kövek benne eléggé csuszamlósnak tűntek. Szóval jó ideig keresgéltünk valami olyan pontot, ahol átkelhettünk anélkül, hogy elsodortatnánk magunkat, mert ugyebár ösvény túl oldalán folytatódott…
Lefelé a patakfolyásnak találtunk is pár fából összekötözve, hevenyészett kis palló szerűséget, amin átkeltünk, majd végre megint az ösvényen voltunk.
Amúgy fura volt a széles, jobbára kiszáradt mederben sétálni, mert az amolyan megszáradt iszapszerűségbe, kisebb-nagyobb kövek voltak ékelődve, viszont a por annyira durván keménnyé állt össze, mint beton!
Nemsokára elértünk a faluhoz, legalábbis emberi részre, mert láttunk egy hapsit ruhát mosni forrásból, s ruhákat (mint ahogy Malawiban is láttuk, de már itt, Nepálban is) bokrokra rakva száradni.
Ott megint valami kecskeösvényen kicsit felmenni, olyan 20m-rel meder fölé, s nemsokára meg is érkeztünk Lubra kis falvába. Kifigyeltünk egy kis éttermet, oda bementünk leülni pihenni, inni egy Sprite-ot.
Nem mélyedtünk el a falu kultúrájában, de már kinézetre is eléggé különleges volt!
Itt találkoztunk egy az egyben azzal az építkezési struktúrával, hogy minden ház, a másiktól függött, arra, azon, vagy abban támaszkodva álltak. Nagyon fura élmény volt keresztül menni falun, egyik helyen még a házak alatt-között lévő alagúton is kellett átvágni, ami fagerendákkal volt megtámasztva felülről. Ami azt tekintve, hogy itt általában minden kőből épült, kicsit aggasztó volt, de kalandos is! :)
És itt kezdődött másik rossz kecskeút: a faluból kiérve az ösvény egyre magasabbra kapaszkodott a kanyon oldalában, hiszen a partfal is egyre jobban alá volt töredezve-omolva. A pánik megint vasmarokkal szorongatott minket, de a jelek ott voltak a falakon. Pár kanyarban sziklaomlás mosta le az utat az alant lévő patakmederbe, de át lehetett ott is menni, hiszen a helyi kecske-emberek már letaposták.
Amikor egyszer csak elmentünk a kanyon túloldalával összekötő kötélhíd mellett, s megint egyre feljebb kellett mászni a félig leomlott, vékony kis ösvényen; kiborult a bili.
És csak nekiálltunk (igazából csak én, de jobb többesszámban beszélni) hisztérikusan kiabálni, meg majdhogy nem levágni a táskát a szakadékba. Végül Kristyna elhatározta, hogy visszamegyünk faluba, valahol csak-csak le lehet jutni mederbe, hiszen láttunk embereket odalent közlekedni.
Szóval visszakövettük nyomainkat, s csakhamar megint Lubrában voltunk, ahol gyorsan meg is találtuk az utat lefelé, pallók átvezettek patakon, a már dzsippel, lovakkal és lábakkal letaposott útra, ami a széles patakmederben kanyargott a kanyonnal együtt.
Eddigre már talpunk mindenhol fájt, K.-nak térdei is. A meder természetesen tele volt kövekkel, szóval nem volt egy leányálom ez az út sem, de ez legalább egyenletesen lejtett, s nem folyamatosan egyre magasabbra vitt, veszélyesen keskenyen, egy szakadék szélén!
Ja még Muktinathban ki volt írva, hogy mennyi idő eljutni eddig, de persze nekünk megint 1-1.5 órával tovább tartott.
Kanyonból is kb 1 óra alatt jutottunk ki a széles Khali-gandaki medencébe.
Ekkor megértettük, miért is írta minden útikönyv, hogy rettenetesen szeles egy hely.
Már messziről láttuk, ahogy délről északi irányba fújta a nagy porfelhőket, löketszerűen, minden pár percben a szél!
Sok-sok motoros és dzsipes rohangált fel alá, néha egy-egy busz, teherautó is.
A kanyon vége felé már mi is elkezdtük kapni képünkbe a homokos szelet, szóval gyorsan megállva, felvettük szél-eső dzsekieinket, napszemüveget és folytattuk utat, meghajlott háttal.
A Khali-gandaki elvileg reggel még oké, viszont késő délelőtt nekiáll fújni a szél délről, s estig egyre erősödve nyomja. S mivel minden ki van száradva (ez is egy széles folyómeder, viszont ide több patak ömlik össze, szal néhol eléggé széles folyóvá válik), hatalmas porviharokat is kavar az erős szél minden elhaladó jármű után.
Motorosok folyamatosan mentek fel-le. Sokan megálltak fotózkodni, selfieztek száguldozva, ja és nem ám aszfaltos, vagy betonos az út, hanem csak simán, a sok-sok kerék által ledolgozott folyami kövekből áll!
Itt a szembe széllel küzdve, a motorosok, buszok elől ugrálva, szemünket folyamatosan a földre irányítva harcoltuk utunkat levert hadként cammogva a város felé.
Ja mert, útikönyv szerint a Jomsom körülötti részen lehet találni azokat a fekete kövekben lévő fosszíliákat, amik a szegény tengeri állatok maradványai, akik amikor az indiai kontinens nekicsapódott az eurázsiainak, akkor a Himalájával együtt fel lett nyomva több ezer méterbe. Oké, kicsit lassabb volt a folyamat, de valami hasonló. :D
És én akartam találni magamnak egyet, nem venni. Ohhó! Mert ugyebár rengeteg árus árulgatta őket útszélén, mindenhol Muktinathban, Jomsomban és akár még Pokharában és Katmanduban is, de én magamnak akartam találni, s nem venni!
Hát végül is valami tengeri féregnek, vagy növénynek a megkövesedett maradványát találtam aznap.
Másnap meg valami kisebbet is. Utóbbit meg is tartottam.
Egy idő után az út felemelkedett a folyó meder fölé, a domboldalból kivájt, pár méterrel medence fölött kanyargó poros úttá vált.
Végül beértünk a poros, szeles, amolyan semmilyen Jomsomba, ami eléggé hosszú falunak tűnt inkább, semmint városnak. Reptérrel. És katonai barakkal.
Repcsi Pokharába elvileg negyed órát vesz igénybe, s 90 USD-be kerül.
Rengeteg hotel volt repülőtér mellett, környékén.
Végül város végén, kb utolsó három háznál találtunk is olyan hotelt, ahol volt hely és általunk megfizethető is (többi tele volt vagy túl drága a napi keretünknek).
Ja meg ATM-et is találtunk. Szóval végre volt elég pénzünk is! :)
Marpha másik napra maradt, mert már jottnyi erőnk sem volt, és már sötétedett is, mikor odaértünk.
Kérdeztük van-e kaja, mondták maguknak Dhal Bhatot főznek, mondtuk nekünk is jöhet, mennyi, 500, kicsit drága de oké.
Majd vártunk étkezdében. Egy óra múlva kérdezték, hogy akkor akarunk e kaját.
Kicsit kiakadtunk, és inkább lemondtuk, kisétáltunk és sokkal olcsóbbért megkajáltunk (kettőnknek nem került 500-ba) másik étteremben.
A házban az első emeleten kaptunk egy … eléggé rózsaszín szobát (falak, ágynemű, csempe fürdőben… minden!). Furcsaság még, hogy a lépcsőház melletti sarokban, a plafon alá fellógatott farudakról lógtak lefelé a szárított (vagy épp száradó) húscafatok. :)
Pár szobával arrébb lévő szobában buddhista szerzetes lakott, vagy mittudomén, de nagyon be volt rendezve, és ajtó előtt is a 8 szerencse szimbólumos függöny lógott. Este és reggel is dobszólót és csengettyűket hallgathattunk.
De folyosóról ráláthattunk reptér kifutópályájára. ;)
12-13. nap (okt. 24-25.):
Jomsom – Marpha
Muktinath környékén is már több volt a tehén, mint jak, de itt már csak ilyen kis szőrös tehenek, bocik voltak mindenhol. :)
Ilyen, amikor egy busz elmegy melletted az úton...
Kicsit később, mint általában, 8 óra után elindultunk Marphába.
Végülis kb 1,5 órát vett igénybe az út, s azért már ilyenkor is fújdogált a szél, még ha nem is olyan erősen, mint tegnap Jomsom előtt.
Repülők landoltak-szálltak fel minden negyed órában, egész délelőtt. Napokban még sokszor figyelgettük őket.
Az „autótúton” kanyarogtunk fel-le a folyó mellett egy darabon, majd le mellé, aztán egyszer-kétszer még magasabbra, patakokon át.
Némelyik patakon csak nagy farönkök voltak átvetve, felső felüket laposra csiszolva. Egyik helyen láttuk is, hogy egyik oldalon be is volt szakadva, ott dzsipek és buszok nagy ívben kerültek, gondolom valami gázlóhoz, vagy másik hidacskához.
Marpha falva tényleg jobban megéri, mint Jomsom!
Szép kis falu a C alakban begörbülő hegyoldalba építve, felfelé.
Itt is hasonló régi, király stílusban: egyik épület másik tetejéről indul. Néhol házak olyan közel vannak, hogy öklöm alig férne be közéjük, egyikről másik tetejére lehetne ugrálni-lépni.
Mert ugyebár mindegyiknek lapos teteje van, rajta terasszal, fákat, kukoricát, ruhákat szárítani.
Találtunk egy pofás kis hotelt, jó szobával, ki is vettük. Míg a takarításra vártunk ittunk egy almalét, helyi, frissen facsart almából.
Ja mert falu mellett, a nagy C formát kitöltve, meg folyó felé, szép alma és barack lugasok vannak! ;)
Szóval itt mindent lehet enni-inni almával-almából. Almás pite, palacsinta (nem ízlett, igaz máshol kóstoltam még. Belesütik almadarabokat palacsintába.), cider, alma brandy…
Itt is jak steaket rendeltünk vacsira, de nem volt olyan jó.
Másik asztalnál 4 fiatal német ült. Szerintem épphogy csak 18 múltak… Egyik srácról öcsém jutott eszembe, és hogy mennyire másabb, hogy nyugatabbra mennyire egyszerűbb vagy másabb a pénzügyi helyzet.
A falu egyébként nem olyan nagy szám, vagy csak mi voltunk túlságosan kifáradva már a túrázástól és nem vándoroltunk messzebbre. Pár száz ház összenőve, főutcácskában lerakott lapos nagy kövek alatt fut egy patak-ér és gondolom a szennyvíz is, szépen beborítva. A főutca tele van tibeti-nepáli kézműves boltokkal, amik a jakszőrből készült ruháktól elkezdve az összes buddhista cuccon át minden hagyományos dolgot árulnak, ami az ilyen nepáli-tibeti kultúra mániásnak, mint én szemének-szájának ingere! :)
A képen, ahol imamalmok vezetnek fel a lépcső mellett, arra felfelé van a kolostor.
Meg a kecske koncolás is brutál volt az utca szélén...Sok felé nem jártunk, csak körbe néztünk kicsit főutcán, boltokban.
Másnap:
Kicsit jobban körbejártunk, vettünk nekem jól lealkudva csengőt és vajra-t (legalábbis remélem jól jöttünk ki belőle, 3000körül).
Mikor jöttünk vissza, mondtuk, hogy maradnánk még egy éjjelt, erre mondják, hogy nem lehet, mert már ki lett adva minden szoba, miénk is! Mert hogy nagy csoport érkezik majd és előre kivették.
Na nagyszerű.
Előtte mostunk ki, tetőn lévő kötelekre teregettünk, persze szél levitte őket, mármint leestek tetőre, ahol tiszta por minden, szal fekete cuccok… elképzelhetitek… Ki kellett mosnom őket megint.
Átmentünk másik hotelbe, ahol olcsóbbért, és jobb szobát is kaptunk! :)
Folyó túl oldalán lévő havas csúcsokra nézett az ablak!
Aznap el is határoztuk, hogy igazából ennyi túrázás elég volt nekünk most egy időre. Valahogyan elegünk lett, kifáradtunk. Végülis nem is igazán edzettünk rá, meg kell hagyni, lusta disznók voltunk Skóciában…
Szóval Tatopániig tartó plusz 3-4 napos túra lefújva, és inkább lebuszozunk másnap Pokharába.
Viszont hotel tulaj kiscsaj mondta, hogy érdemes lenne akkor buszjegyet venni, a falu végén lévő buszjegy standnál, mert elfogynak a jegyek. El is mentünk, zárva volt. Mellette lévő italboltban kérdeztük, mondták, hogy zárva.
Visszamentünk még egy-kétszer aznap, végül feladtuk, majd veszünk buszon.
Délután felmentünk helyi kolostorba is, ha már nyitva van!
Tök fura volt, hogy ennyire nyitott a kolostor, oké nem mindenhova lehetett menni, de akkor is beültünk gompa lépcsőihez, miután körüljártunk, s néztük, ahogy pár szerzetes festeget gyertyákat, kis gyerek szerzetesekkel együtt. Ja mikor bementünk gompába gyorsan utánunk jött egyik kis srác, gondolom megfigyelni, hogy mindent rendben teszünk-e, nem lopunk-rongálunk.
Mikor mentünk kifelé, hallottuk valamilyen sivító hangot, és láttuk szerzetes gyerkőcök rötyögnek nagyon, egyikük lufiból engedte ki a levegőt, gumi száját széthúzva. Emlékszem mi is játszottunk ezzel.
Aranyosak voltak. :)
14. nap (október 26):
Utolsó nap, vagy akár utolsó utáni, befejező napnak is mondhatnám, hiszen végül is nem túráztunk már, csak lebuszoztunk Pokharáig.
A tyúkszállító ember. Előző nap láttam a ketrecekben tyúkokat szállítani.
Reggel 6-ra kimentünk buszmegállóba. És vártunk… olyan 7 körül jött is a sok ember, meg a buszok is elkezdtek szállingózni.
Kiderült a helyi italboltban lehetett venni jegyeket! De addigra már elfogytam, összes aznapra szóló!!!
Ki is akadtunk, mondtuk is az ürgének, hogy bezzeg tegnap azt mondta, a jegy eladás zárva van, mellette!
De próbált megnyugtatni minket, hogy megpróbál nekünk mára jegyet szerezni. És igaz is, sokat lógott mobilján, de szerintem ő volt az egyetlen is, aki szervezte az egészet, lehetett látni, hogy folyamatosan rohangál, mobilozik, buszokkal dumál, embereket kalauzol egyik-másik buszhoz.
Szerintem kicsit túl volt hajszolva.
Nem csak mi voltunk jegy nélkül, több külföldi is jött szerencsét próbálni, egy csoport olasz megpróbált teherautóra is felkéredzkedni, végül szerintem dzsipben egyeztek meg (egy dzsipet bérelni 20000rúpiába kerül, ami eloszlik az összes utas között).
Végül buszjegyes ürge mondta, hogy 1600-ért van jegy, fejenként. Kiakadtunk, mondván Besi Saharba, kezdő pontba csak 500 volt! De végül megvettük, mert már nagyon elegünk volt és aznap menni akartunk városba vissza!
(Képeket nem lőttem nagyon buszútról, videókat igen...)
9 körül jött is a busz.
Utolsó helyeket, busz legvégében elfoglaltuk. Kövi faluban máris megálltunk vagy 20percre, míg csomagokat kötöztek fel tetőre.
Majd elindult a zötykölődés.
Előtte én 8 óra utat hallottam, de mint kiderült az csak Beni-ig (egyik nagyváros, ahova legtöbb busz megy, majd ott váltasz Pokharáig másikra), összesen 12 órát mentünk!
És brutális volt! Legyen elég ennyi!
Ugyan már, miért is olvasnátok, ha csak ennyit írnék?
Meg azért mégiscsak 12 óra seggverős, halálra rémüldözős, fosatós utazás volt!
Másfél óra után megálltunk reggeli szünetre.
De már addig is, meg azután is olyan helyeken mentünk, hogy szerintem a busz fele folyamatosan imádkozott, hogy megmaradjunk az utakon, s ne a szakadékban végezzük.
Arra a következtetésre jutottam, hogy azért ennyi ember hindu errefelé, mert ide, az ilyen utakra több száz isten kell, hogy imádkozz folyamatosan az életedért!
Sokszor úgy meg is borult a busz, hogy kb 45fokos szögben állt.
Nem csodálom, hogy egyszer várnunk is kellett vagy fél órát, hosszú busz-teherautó-dzsip sorban, mert egyik busz valahol előttünk felborult!
Egyébként gyönyörű tájakon mentünk!
Hatalmas hegyek mindkét oldalt!
Nyugaton (jobbra) Dhaulagiri, Keleten (balra, a szakadék túloldalán) meg Annapurna és ilyenek.
Körülöttünk előbb kopár hegyek, majd fenyő és lombhullató erdők, később meg fojtogató dzsungel.
Vízesések csomó helyen, sokszor úton keresztülfolyva, fél utat elmosva.
Sok helyen földcsuszamlás vitte el a fél utat.
Pár újabbnál munkások pakolták a köveket arrébb láthatósági mellényben.
Amikor a nagyon ijesztő részeknél voltunk, egy idő után a fiatal lányok és srácok nekiálltak énekelni, s sokan a buszon csatlakoztak hozzájuk.
Jó pofa volt! :)
Azért egy idő után elhallgattak.
Egyik ACA ellenőrző pontnál jegy-pénzgyűjtő ürge (természetesen középen lévő részt is feltöltötték emberekkel, még ha csak sámlikra, szivacsra is ültek, vagy álltak) elkérte engedélyünket és levitte pecsételtetni.
Tatopáninál megálltunk ebédszünetre.
Végül 8 óra után délután fél 5-kor keresztül mentünk Benin, s utána már nyomokban aszfaltút is volt!
Nem mindig, s sokszor nem is hosszan, de volt!
Marpha 2680m-en, Tatopáni viszont már csak 1190-en van.
S folyamatosan haladtunk lefelé, viszont Beni után elkezdtünk megint hegyek között kacskaringózni az esti homályban, mígnem végül 1600 méterre is felmentünk.
Tök sötétben még megálltunk valahol vacsi szünetre.
Majd végül valamikor este 9 után meg is érkeztünk Pokharába!
Most másik oldalon állt meg busz, de azért odataláltunk tóparti részhez, ahol megkerestük előző szállásunkat, ami sajnálatos módon teli volt.
De mellette lévőben kaptunk üres szobát, földszinten, s valami víz egész éjjel csöpögött odakint tetőn, de azért okés volt.
Úgyis csak egy éjszakára szólt.
Másnap kerestünk másikat.
Közeli étteremben (ami szintén hotel tulajáé volt) megkajáltunk és elbeszélgettünk egy argentin sráccal.
Ő már körbeutazta Európa nagyvárosait (mi fővárosainkat is), és most megy majd Indiába egy kis túrázás után.
Sörét látva mondtam neki, hogy nem igazán lehet alkoholt kapni odaát, mire kicsit aggódni kezdett.
Mondta, hogy tuti élvezni fogjuk majd Dél-Kelet Ázsiát! Ő most éppen onnan jött ide.
Szóval ennyi volt a mi nagy kalandunk az Annapurna Körtúrán!
Lehetett volna hosszabb is, vagy akár rövidebb.
Hiszen sokan jó darabig felvitetik magukat dzsippel, s Jomsomban már ülnek is fel repülőre, vagy valami.
Ezek után lehet legközelebb mi is inkább kiperkáljuk a 90 dolcsit, de ez a busz út egy halál volt!
Még a helyik is sokszor sikoltoztak, amikor megborult a busz a szakadék felé!
Mert végül is azt elhatároztuk, hogy még egyszer tuti eljövünk ide, Annapurnára, de akkor kisebb pakkal, vagy lent hagyjuk nem kellő cuccokat egyik hotelben! (mint ahogy felajánlotta hoteles, de akár sokan mondták is, olvastuk is, hogy lehet ilyet is!)
Jó lenne jövőre, és jó lenne másokkal együtt! :)
Gyönyörű természet, hatalmas, fennkölt hósipkás hegyek, dzsungelben mész az első pár nap, s onnan fel az összes hegyi éghajlati mikroklímán át 5416m-re, majd le megint.
Egyébként Tatopáni azért is lett volna végpontja túránknak, mert útána a Poon-dombra felmászni 1700m-es emelkedővel járt volna! No meg Tatopániban van meleg vizes forrás! (amúgy út során jó pár helyen is van, fel vannak tüntetve térképen, de útikönyvekben is!)
Nagyon nehéznek tűnhet, de akár még gyakorlatlan túrázó is meg tudja tenni! (egy kis gyakorlás után tuti.) :)
És akkor ezzel véget is értek hegyi kalandjaink - egy időre biztos, de ki tudja! Azért Dél-Kelet Ázsiában is vannak nagy hegyek!
Szóval most egy időre visszavagyunk a szociális-városi dzsungelekben. :)
Vazzeee! Egyik tök fontos dolgot kihagytam!
Manangban az ACA irodában kint volt egy papír, hogy milyen nemzetből hányan látogatták meg az Annapurna körtúrát! Nagyon sok német, francia, orosz, és izraeli van köztük vezetőként! (utóbbi kettő nekem nagyon meglepő volt!) De az is furcsa, hogy miért ilyen sok német jön ide? Oké, amcsik és angolok is… meg egyéb gazdagabb országok, de magyarból alig jött ide valaki, s mint kiderült egyik ismerősöm volt kétszer is az adott időben. :)
