10.-én reggel Gorakhpurban: kimentünk buszt keresni, ami elvinne minket az indiai-nepáli határhoz, Sunauliba.

Találtunk is egyet, felpattantunk, megegyeztünk jegy árában, ami potom 90 rúpia volt fejenként, majd vártunk. És vártunk… 1 óra múlva végül meg is telt a busz és elindultunk! Vááá! :)

Egy erdő közepén nagy hanggal kidurrant az egyik gumi, egy jó félórába telt, míg kicserélték. Akkor vettük észre, hogy az út melletti fák között egy hatalmas pókháló van, közepén egy eléggé durván kinéző tenyér méretű pókkal. Később láttuk, hogy kb az összes út menti fa, villanyoszlop, bokor között ilyen óriás pókok vertek tanyát. Kemény volt! Egyik francia csaj először majd elájult, mikor kiment levegőzni kerékcserénél, és meglátta a pókot 2-3 méterre a fejétől.

3 óra zötykölődés után odaértünk határhoz, ki a buszból, s séta. Rövidesen megtaláltuk az indiai határbódét, ahol sorban álltunk a másik 2 francia párral, meg két lengyel sráccal. Volt ott egy koreai is, de az leadott egy busznyi útlevelet. Ja meg egy pár, ahol a csaj és a kislánya kínainak nézett ki, de Új-Zélandi útleveleik voltak, a srác meg német.

Szóval úgy 20 perc múlva megvolt a pecsétünk, hogy elhagyjuk az országot.

Keresztül gyalogoltunk falun (ami elvileg 750m volt), míg át nem léptünk az indiai határt jelképező hatalmas kapun, hogy olyan 20m gyaloglás után meg a nepáli szintén nagy kapun beléphessünk a Himalája országába!

Ez az a 20m-es szakasz a két ország között...

Nepálban vagyunk! Jeee! :)

A bevándorlási hivatal egyből jobbra van, ahol kb fél óra alatt el is készült a vízumunk, fejenkénti 40 amerikai dollárért. Ja a párnak a kislánnyal, nem kellett fizetniük a gyerekért, mert az még baba (útlevélben tuti babakép volt, de kislány volt vagy 6 éves).

Aztán elgyaltunk keresni ATM-et. Utána jött egy riksás, hogy elvinne minket a Lumbinibe tartó busz állomásig, 300-ért. Beleegyeztünk, de már akkor is gondoltam, hogy valami nem okés, később legalábbis biztos lettem benne.

Riksa gumija sziszegősen leeresztett pár száz méter után, de az öreg csak szenvedett vele.

Lefékezett egy taxi mellettünk, és felajánlotta, hogy elvisz akár Lumbinibe is.

Igaz 1000 nepáli rúpiáért. Később 500-ra redukálódott a szám.

Megkérdeztük mennyi a normális busz Bhairawa városából (ahova riksásunk vitt minket), kerek-perec megmondták, hogy 50 rúpia.

Mondtuk, akkor nem, kösz. Megyünk inkább olcsón.

Kis piac mellett volt buszmeg, ahol furi buszok álltak. Egyikbe jól beprotezsáltak, de nem volt aprónk fizetni a riksást, buszos legény elrohant az ezresünket felváltani. Kifizettem a riksást, erre egyik srác a buszon mondja, hogy tudjuk-e, hogy ez 100, maximum 150 rúpia lett volna.

Ráhagytuk, Kristyna megjegyezte, hogy most szerencsenapja van az öreg riksásnak, mert jó napunk van, végre Nepálban vagyunk!

Lumbinibe érve nekiálltunk szállást keresni, elsőben kicsit drágállottam az árat, tehát elsétáltunk még jó darabig. Az a hotel, amit neten találtam és ajánlották (Basil) elég durva volt! Rohadtak a falak, az összes szobában!!! Ja és senki sem beszélt angolul, de az kisebb gond.

Szal végül visszamentünk elsőbe, ahol az elsőnek látott szoba már elkelt, mi kaptunk egy másikat, ami szintén nem volt rossz. Kimostuk ruhákat, de tulajék nem engedtek a korlátra teregetni, tehát a tetőteraszra mentünk és ott feszítettük ki a gumipókot, meg a speckó szárító kötelünket.

Aztán elmentünk templomok felé. Térképet látva, inkább visszajöttünk és béreltünk bringákat 100-100 rúpiáért 3 órára (este 6-ig). Elkerekeztünk a parkba, ahol egy biztonsági őr gyorsan le is szállított minket, mondván ez gyalogos övezet. Érdemes volt bérelni bicókat.

Igazából kb csak a Buddha születési helyéig (múzeum van ott, ahol ősrégi leletek, épületromok és Ashóka király látogatásának pillérei állnak) volt tilos. Utána szartak bele.

500 rúpia volt a belépő, szal inkább kihagytuk. Amúgy sem gondoltam annyira fontosnak a helyet. Ott csak egy ember született, aki később nagy dolgokat tett és tanított! Meg hát már két fontos buddhista zarándok helyen is jártunk előtte a 4-ből. Mostmár 3-at látogattunk meg, még ha itt nem is mentünk be múzeumba.

Északnak indulva elmentünk egy arany bébi Sziddhárta mellett, ami eléggé érdekesen nézett ki, na.

Táblán felirat: Hanyagold a kirívó öltözködést, és a kifelé mutatott fizikai vonzalmat.

Utána láttunk sok riksást, bicajost, motorost menni a tavak mellett, amik északi-déli irányban felezik meg a nagy parkot, nagyon szépen kitéglázva, mindkét oldalt, néha egy-egy íves híddal összekötve.

Szóval itt már lehetett volna bicózni, vagy csak mindenki szart bele, de inkább gyalogoltunk.

Útközben véletlenül belerúgtam valami kiálló betondarabba, ami jól feltépte a bőrt a nagy lábujjamon.

Az északi csücsökig mentünk, ahol a Világ Béke Pagoda (szerintem inkább sztupa) állt.

Nagyon szép volt! Utána a naplementében gyalogoltunk visszafelé bicókhoz.

Útközben találkoztunk brekikkel, majmokkal és valami tehén-antilop szerűséggel is.

Békák tök királyak voltak: mert nem csak beugrottak vízbe, hanem ténylegesen a víz tetején ugráltak 5-6-ot, mintha kővel kacsáznál! :)

Étteremben kb csak 15% volt rendelhető a menükből, mint amit írtak, a fesztivál miatt… persze, hát hogyhogy nem tudtuk? :)

Másnap reggel (11) hiába is kaptunk el egy buszt reggel, ami 7-kor el is indult, már az első helyen is (kb 1km múlva), meg a második megállóban is 20-20 percet várt.

Szal a huszonpár kilométeres utat Lumbini és Bhairawa között kb másfél óra alatt tettük meg. Aztán lesétáltunk a másik buszállomásra, ahonnan Kathmanduba és Pokharába indulnak buszok.

Sofőr már ott üldögélt kint, de még vagy egy óráig nem indult el a busz, végül elmentek először a határhoz, s mondta, hogy várjunk itt, 10-re visszaérnek és indulhatunk Pokharába.

Oda is értek 10 óra előtt, be is ültünk, aztán Gooooo!

Buszjegy 500 volt fejenként.

Amikor végre elhagytuk buszállomást, megállt a busz a főúton, mert az egyik gumi lyukas volt, vagy mi. Fél órába telt kicserélni. Megérne egy misét a gumik állapota.

Aztán csak zötykölődtünk és meg-megálltunk felkapni embereket, kirakni őket, átküzdeni a lyukacsos utakon, stb…

Mivel most van valami nagy hindu fesztivál, mindenkinek vörösre festett rízs és festék volt a homlokára kenve, hajukba meg fű, vagy rízs szál tűzve. Mindenki szépen felöltözve, homlok vörösben, vidám, mosolygós. Busz dugig volt tömve, mert annyi ember utazott most az ünnepség miatt.

Buszozásról:

Nem csak Nepálban, de már Indiában is így működött: Itt egy buszon 3 ember dolgozik: egy a sofőr, aki végigvezet ki tudja hány órát naponta; van a pénz szedő emberke, aki begyűjti a pénzt, meg segít az embereknek be és kijutni buszból; és van a harmadik, aki a buszból kilógva ordítja, hogy Pohara-Pohara! Meg kezével üti az oldalát, ha meg kell állni, vagy el lehet indulni. Néha füttyög, vagy ordít a közlekedés másféle résztvevőivel (gyalogos, riksás, autó, stb).

Az a kis szívecskés doboz nem ám elsősegély, hanem hányós zacsi. Az út végére ki is ürült.

Kristya mellé odaengedtünk egy kislány, hogy üljön le, de annyira félős, vagy ijedt volt, hogy nem igazán akart ott lenni. Nem csináltunk pedig semmit, egyszerűen ilyen volt.

Ohh és akkor az országról:

Nepál a magasztos hegyek és a gyönyörű nők országa!

Igen, a nők kb 80%-a gyönyörű! De a férfiak is sokkal, de sokkal jobban néznek ki, mint az indiaiak. Igazából mintha kínai és indiai keverék lennének, mert bár barnás bőr, de húzott szem és szebb alak.

Oké, a többség modernebben öltözködik és a nők sem rejtik el magukat egymillió réteg szári alá.

Cicanacikat, farmereket, akár nagyon rövid ruhákat is hordanak, szépen festik magukat és egy szóval: szépek na!

A fiúk meg divatosak: öltözködésben, hajviseletben, meg minden.

Ami nagyon fura még Indiához viszonyítva, hogy már az első napon észrevettük, itt rengeteg helyen lehet alkoholt venni, és tele is van minden alkohol reklámmal! Nagyon furcsa volt ez India után, ahol szinte nem is láttam semmi alkoholra utaló jelet. (egyszer-kétszer láttam sört, de senkit sem láttam inni, vagy plakátokat, stb.)

A házak itt is toronyként az égbe nőnek városokban, de sokszor még kisebb településeken is. És csak az utcafront van szépen kidíszítve, festve, dekorálva, az oldalai, meg a hátulja általában csak betonnal el van húzva, s marad szürkén sokszor. Néha még a betonvasak is kilógnak.

Ja itt is nagy mánia mindent betonvasból építeni, mint Indiában. Ott a folyó, de már vasak lógnak ki belőle egyik oldalt, másik pillér meg már félig fel is van betonozva.

Némelyik házaknak mintha kis oltárok, szentségek lettek volna építve a tetejükön.

Másikaknak meg szinte dzsungel.

Nepálban fura, hogy a patakokon, de a kisebb folyókon is átívelő hidak általában elég vékonyak, szal egyszerre csak egy busz/autó és egy motoros/gyalogos fér el egymás mellett.

Az úton Pokharába rengeteg folyót kereszteztünk, hol kicsiket, hol nagyokat, erdőket, hegyek szerpentinjein kanyarogtunk fel és le (néha nagyon ijesztően közel a szakadékhoz! Főleg akkor volt pánikos, amikor láttad, hogy a szegély korlát -kő vagy fém-, vagy az alant lévő fák szépen ki vannak dőlve, törve, mert valaki már lezuhant ott!).

Rengeteg helyen megy az útépítkezés is, ott km-eken át nyelni lehetett a port (ja mert ugyebár minden ülés fölött volt ventilátor, de nem működtek, szóval csak az ablakok maradtak hűsítő légmozgásnak).

Utunk vége felé hatalmas és nagyon meredek oldalú hegyek szélén kivágott utakon kanyarogtunk az alant tekergőző folyam mellett. Elvileg 30km volt az a rész, de több mint egy órát vett igénybe. Ott már rengeteg helyen lehetett látni földcsuszamlás nyomait, ahogy kb a fél utat telehordta földdel és sziklákkal.

Én útikönyvben 6-9 órás utat olvastam, reggel utasszedő ember (mint kiderült nem ő volt a sofőr) azt mondta, olyan 8-9 óra lesz az út. Este 9 körül szálltunk le végre a buszról.

Nem éreztük a seggünket. És akkor mi végig ültük az utat. Sok ember órákat állt a buszon! Mégha nem is jöttek 11 órát, mint mi, de akkor is állhattak 3-4-et buszon. Kisgyerekek, anyák-apák babákkal vállaikon.

Volt ott két tini csaj meg egy tinédzser srác, ő velük beszélgettünk kicsit.

Lányok nagyon szépek voltak! :)

Ja az is furi, ahogy most már láttuk, hogy az emberek többsége nagyon mosolygós, jó kedvű általában! Sokkal jobb itt a légkör, mint Indiában!

Pedig elvileg szegényebb ország, sőt ha jól emlékszem, akkor az egyik legszegényebb a Földön (már amit olvastam pár éve), igaz még nekik is erősebb a pénzük, mint a Forint. Vicces.

Igazából kábé bánjuk, hogy Indiába mentünk először. Igaz, amúgy sem akartunk oda menni, mindig is Nepál volt a fő cél, de Delhibe olcsóbb volt a jegy, és akkor már gondoltuk a híres Indiában is körülnézünk.

Nem bánkódunk igazából, csak az idő miatt, mert így kevesebb jutott Nepálra, hiszen november elejére már van jegyünk Vietnámba.

Pokharában buszról leszállva taxi 700-ért vitt volna hostelig, mert ugyebár éjszakai meló, meg minden.. Autóriksást (tuktuk), vagy sima riksást nem láttunk itt eddig.

Végül inkább gyalogoltunk, és találtunk is egy hotelt.

Először 2000 rúpiáért akarta kiadni nekünk a szobát a srác, aztán 1500 (ugyebár fesztivál van, és éttermük sem működött, mert szakácsok haza mentek), végül lealkudtuk egy ezresre. Közeli kis boltban tudtunk venni papírzsepiket (nem volt wc papír), meg kínai levest (noodles).

Ma, 12.-én meg délelőtt elmentünk sétálni, meg infót gyűjteni, körülnézni. 2-ig volt időnk kicuccolni.

Reggel kimentem először egyedül, majd miután Kristyna felébredt, vele is a tetőre.

Hogy micsoda látvány fogadott minket!

A fennkölt hegyek, magasztosan elterülő 6-7 ezer méteres hóval borított csúcsai!

Tyúkól a tetőn. MI? :)

De a legjobb, hogy a városban mászkálva, sokszor még az utcákon visszanézve is csodálhattuk a távolban meredő alul barna, felül fehér hegyeket! Leírhatatlan!

Pokhara maga nyolcszáz akárhány méteren van, órám 845-830-at mutat, de még mindig trópusi idő van itt. Simán volt nap közben harmincvalahány fok szerintem! (pálmák, banánfák, kókuszt és ananászt és banánt árulnak az utcán. És nagyon jó ízük van! Mert érettek, helyiek!) ;)

Viszont reggel és este hüvi volt.

Utcák sokszor a malawii utcákra emlékeztetnek, persze nagyon másabb.

Hiába emlékszem úgy rá, hogy szegény ország, azért itt is van mindenkinek okostelefonja, meg jó ruhák, jó mocik, stb…

Még akkor is, ha sokszor van áramszünet, az elektromos kábelek összekuszálódott pókhálóknak tűnnek, az utcák mocskosak, szemetesek, tehenek rohangálnak itt is mindenfelé.

Ja ami másabb Indiától, hogy itt a kutyák többsége (ha nem az összes), nem valami rühes, holt vékony utcai korcs, hanem házi kedvencek! Nagyobbak, szőrösebbek, egészségesebben kinézőek.

Az itteni repülőtérről sok kicsi repcsi, de leginkább a motoros sárkányrepülők szállnak fel, a közeli hegy tető körül siklóernyősök köröznek (AKAROOOM!), meg sasok itt is mindenhol a város felett (mind Indiában, mondjuk ott leginkább vasút fölött, hogy miért…).

Megtaláltuk a tóparti városrészt, ami elvileg az utazók városrésze. Hát igaz, ami igaz, rengeteg itt a külföldi, no meg a boltok!

North Face, Jack Wolfskin és egyéb nagy nevű túra cuccokat lehet kapni fillérekért! (vettünk basebal sapikat, gore-tex anyaggal, pár ezer forintos összegben, Skóciában az ilyen tízezer forintokba került volna) Jól átkoztuk is magunkat, hogy nem hittünk az útikönyveknek, itt is lehet minden túra cuccot kapni, jó minőségben (sokan írták jobban is, mint amit Európában lehet kapni), csak tizedárakban. (oké, nem minden!)

Benéztünk ruha boltokba, tibeti buddhista cuccos boltba is…

Húúú, pár ember ájuldozna, miket lehet itt kapni, s milyen árakban!!! :D ;)

Végülis vettünk Annapurna térképet, meg pár szuvenírt (nem nagy cuccokat, felvarrós zászlókat. Ha már magyarban nem tudtam venni, itt csak összejött a kis magyar zászló! Nepálban!).

Ettünk egy olasz nevű kis étteremben reggelit (olyan 11-kor), azt hittük drága lesz, de nem! Olcsó volt, és finom! Mondjuk nekem a nepáli tea nem jött be (szegfűszeg, és gyömbér volt belefőzve a tejes, édes teába). De azért még adok neki esélyt a hegyekben, talán ott azért autentikusabb lesz! ;)

Megtaláltuk azt a hotelt is, amit kinéztem neten előtte, most itt írom ezt. :)

Igaz dél körül csak meglestük, meg lefoglaltuk szobát.

Aztán elmentünk külföldi utazók irodájába, vagy mibe, ahol megcsináltattuk az ACAP-ot (Annapurna Conservation Area Permit – Annapurna Védett Terület engedélyt) és a TIMS (Trekkers Information Management System – ez egy olyan cucc, ami a saját érdekedben jó ha van, mert ezzel is nyomon követnek, hogy merre vagy, merre mentél túrázni, ha valami történne arrafelé) kártyát.

Mindkettő nélkülözhetetlen az Annapurna Kör túránkhoz, szóval meg kellett csináltatni. 2000 volt fejenként, szóval 8k-t otthagytunk. De legalább letudtuk, mert ott megtudtuk, hogy csak 1:30-ig vannak nyitva!

Meg is ijedtünk kicsit, hiszen két-két fotó kellett, de nekünk kettő volt csak fejenként. Viszont ott helyben, INGYEN készítenek kb 3 perc alatt fotót rólad, és ki is nyomtatják 4 pici példányban!

Tök király! :)

Végignéztem regisztert, augusztus 19. óta 600 ember regisztrált már! Valahol szeptemberben volt itt egy magyar nő is! :)

Ezt letudva visszabattyogtunk Shova Hotelhez, összepakoltuk cuccainkat aztán irány a dögmelegben a Hotel Mountain View! Ahol übertuti szobát kaptunk! 3 irányba is láthatjuk a hegyeket! S micsoda naplemente volt! ;)

Visszafelé még próbáltunk SIM kártyát szerezni. Az sem egy egyszerű mutatvány, legalábbis azt mondták előtte, hogy kell két útlevél fotó, meg egy fénymásolat az útlevélről, a vízummal együtt.

Végül egyik boltban csak úgy adtak nekünk, igaz nem volt angol leírás hozzá, csak nepáli.

De az öreg kitartott, s vagy fél óráig keresgélt, mire megtalálta az angol leírást! ;)

Olyan kedvesek itt az emberek!

Tök fura. Főleg, hogy mindenki milyen segítőkész, meg az is, hogy eddig nem hazudtak nekünk, hanem mindig megmondták nyíltan mennyibe kerül ez, vagy az!

Boltokban sem mondanak bődületesen nagy árat, s simán felére lehet alkudni. Én pl 450-ért vettem magamnak ma egy North Face gore-texes sapit.

Szóval most végre megírtam blogokat.

Egy darabig nem leszek az éterben, ki tudja, hogy lesz ez a hegyekben.

Majd meglátjuk.

Reménykedünk a legjobban!

Holnap indul az igazi kaland!

A legmagasabb hegyekben fogunk túrázni! :)

Még úgy útravalóul pár két esti kép.

És én ezzel búcsuzom, mert itt már éjfél is elmúlt és 5-kor kelni kell...