Négy nap után ismét jelentkezem. Gondoltam ésszerűbb egyben leírni mi történt velünk, miket csináltunk Khajurahoban.

Utunkon eddig itt töltöttük a legtöbb időt, hiszen a delhii átverősök ide adtak nekünk négy napot, míg folytatjuk utunk Varanasiba, India spirituális központjába. Nem is baj, volt egy kis időnk pihenni, alkalmazkodni, s jobban kiismerni dolgokat (leginkább kajákat, meg árakat). :)

Úgy kezdődött a dolog, hogy elsején leszálltunk reggel vonatról (írhatnék szombatot is, de hát annyira nem követem a napok állását, hogy amíg meg nem néztem számítógép naptárában azt sem tudtam milyen nap van ma). Gyönyörűen láthattuk a narancssárga napot felkelni a nagy párás földek fölött.

Az állomásról kiérve egyből megrohantak minket a riksások, végül beadtuk a derekunkat két srácnak, akik 150-ért elhoztak a Zen Hotelbe. Kiderült egyikük vagy a hotelnek is dolgozik, vagy csak nagyon sok időt tölt itt. :) Másikról, a sofőrről később kiderült, hogy van egy ruhás boltja is itt.

Végre valami kisebb városban vagyunk, s nem valami őrülten nagyban, mint Jaipur, vagy Delhi, de Agrát sem nevezném kicsinek…

Szebb kisváros, s hiába is mondják, hogy alig van itt turista, azért nagyon úgy tűnt már első látásra is, hogy azért itt is minden a turizmusra épült. Boltok, és éttermek vannak bezsúfolva hotelek közé… Sőt legalább kettő olasz étterem is van itt!

Szóval bementünk Hotelbe, egyből be is tudtunk regisztrálni, majd két szobát is megnéztünk, végül az olcsóbb, de teljesen nyirkosat választottuk. Ventilátor kb 24 órában megy, kivéve ha nem vagyunk itt, de akkor meg ablak van nyitva.

A lényeg, hogy csak 400 volt egy éjszaka.

Ja és akkor olyanok történtek, amik eddig sohasem velünk.

Leültettek kertben (ami nagyon szép, dzsungeles, kis tavacskás, messziről emlékeztet egy elburjánzott zen kertre), és hoztak nekünk citrom teát. Nagyon fincsi volt!

Aztán van itt egy srác, aki családi tradíció szerint 10 éves kora óta ayurvédikus masszázzsal foglalkozik, s adott nekünk talp-láb, kar-váll masszázst ingyen. Igaz, azóta folyamatosan noszogat, hogy menjünk már, s ő engem, felesége meg Kristynát lemasszázsolja… Gondoltuk majd inkább Thaiföldön megyünk el, jó és valószínűleg olcsóbbra. ;)

Első nap elmentünk és meglestük a Nyugati templom csoportokat.

Az ősi időkben rengeteg templom volt itt, de ugyebár az évszázadok, évezredek alatt nagyon sok leromolódott, eltűnt, elpusztult…

Azért, ami megmaradt az gyönyörű! :)

Némelyik nagyon nagy! Gyönyörűen, aprólékosan kifaragott figurák menetelnek, gyilkolásznak és huncutkodnak mindenféle pozíciókban az oldalukon és a belsejükben is. Ezért is hívják Káma-Szútra templomoknak is őket, hiszen mindegyiken van sok-sok jelenet abból a híres könyvből...

A második azért poénos... :D

Bejáratnál idegenvezetők annyira nyomultak mint állat, de nem akartunk egyet sem, végül egyik azt mondta, hogy „Nem lehet élvezni az utat idegenvezető nélkül.”

Az egyik templomban az egyik őr beállt megint idegenvezetőnek, én csak mentem utána, nem zavartattam magam. Végül valamennyi dollárt akart felváltatni velem (megjegyzem azóta már láttam, hogy a templomokkal szemben, az utca túloldalán van pénzváltó), persze nem mentem bele.

Ide még járnak imádkozni. Lehet látni az áldozásokat.

A hotel felé gyalogolva vissza, árusok is ránk akaszkodtak, de végül a folytonos „nem, nem nem”-ek után feladták. Egy srác nagyon barátkozott, végül annyira nyomult már, hogy főnöke nagyon boldog lenne, ha meglátogatnánk a boltját, hogy beadtuk a derekunkat, és bementünk, körülnéztünk, kijöttünk. Kb így: Hello, körülnéz, Bye, kimegy. 10 másodperc. :D

Estefelé nézegettünk éttermeket, végül már annyira melegünk volt, hogy bementünk az egyetlen olyanba, ahol klíma is volt, egy 25 éves olasz étterembe, ahova ki volt írva, hogy olasz tulaj, és holland szakács (csak indiaiakat láttunk bent, a konyhában is). És nagyon drágán megkajáltunk, nyugati kajákat… nem volt nagy szám, csak drága.

2.-án nem mentünk sehova, csak hotelban döglöttünk jóformán, és neten keresgéltünk infókat, hogy merre, hogyan akarunk majd menni.

Én ettem itt reggelit is: pirítóst vajjal 105 rúpiáért. (4 db)

Kristyna TripAdvisor-on talált egy jó és olcsó helyi éttermet és oda mentünk, a Lassi Cornerbe enni.

Huhuhúúú! Megtaláltuk a tutit!

Itt most kis gasztronómiai bemutató jön. ;)

Először is lassi. Valamilyen joghurtos ital, ami hideg, és nagyon finomra tudják készíteni nagyjából olcsó áron! ;)

Kristynának kókuszos-citromos, nekem banános-csokis lassi jött! Az egyik legkirályabb indiai ital (amit eddig kostóltunk)!

Ebédre meg kipróbáltuk a Paratha-t. Ami amolyan palacsinta szerűség. Legalábbis lapos. Tulaj azt magyarázta nekünk, hogy krumpli, hagyma és fűszerek vannak összegyúrva (szerintem liszt is van benne) és kisütve. Nagyon fincsi. Több fajta van ebből is és mindig valamilyen szósszal adják. Paradicsom és valamilyen chillis szószt kaptunk. Azért vettünk sültkrumplit is.

Vacsira meghívott minket a Zen Hotel tulaja, egy nagy szakállas öreg indiai (neten azt olvastam a helyet Osho egyik tanítványa hozta létre, lehet ez az ürge az a nagy szakállal).

Vacsira fincsi indiai thali volt. Amit általában egy öt-hat részre osztott tálban adják.

Sült zöldségekből van kétfajta, valamilyen szósz, krumplis cucc, meg a chapati (amiről megtudtuk, hogy az angolok nevezték ezt így, mert hindi nyelven ez roti). Igazából minden helyen eddig más fajta thalit kaptunk. Mindenhol máshogy készítik el. Finom és laktató.

3.-án reggel béreltünk a szomszédból két bicajt és eltekertünk a 20km-re lévő Raneh vízesésig.

Már előző nap kinéztük a dolgot, mert Lassi Corner mellett volt egy bringa kölcsönző, ahol németül és spanyolul is ki van írva a cucc. De ott csak 150-ért akarták, mi meg rákérdeztünk hotelünkben és mondták, hogy szomszédból 100-ért lehet.

Reggel elmentünk reggelizni szokásos Lassi helyre. Majd visszafelé benéztünk hotelünk melletti biciklishez is. Darabonként 80 rúpiáért elhoztunk 1-1 bicajt egész napra.

Nem voltak rosszak, de annyira jók sem. Nem lehetett rajtuk váltani és tekerni sem volt túl egyszerű. Vagy csak túl ritkán bicajozom és mindig problémázok rajta. :)

Riksások megint nem akartak leszállni rólunk persze, mikor mondtuk hova megyünk, akkor meg ott hüledezett, „de hát 20 km az túl sok!”… :) Végülis az volt.

Egyszerűen oda lehetett találni, előtte neten keresgéltem útvonalat, de annyira nem volt rá szükség. A városból észak felé kitekertünk, majd egy idő után volt egy tábla jobbra mutatva, hogy arra van a Raneh vízesés. Szóval lekanyarodtunk és átvágtunk pár falvacskán…. Vagy min… lehet inkább farmoknak kéne mondani.

Itt már nem is annyira tehenek voltak, hanem olyan bivalyok, mint amiket eddig filmekben láttam csak, az út melletti pocsolyákban fürödtek, ették a növényeket az út mentén, a földeken, ki voltak kötözve ház mellé, stb…

Hosszú és nekem nehéznek tűnő bicajozás után a 30 akárhány fokban, odaértünk a kapuhoz. Előzőleg neten megnéztem, de ott is ki volt írva, bicajos külföldieknek 200 a belépő. Pénztáros sráctól viszont 50 rúpiás jegyeket kaptunk. Szerintem lehet most az egyszer indiai árban kaptunk belépőt.

Viszont még vagy két kilométert kellett tekerni, igaz azt már erdőn keresztül.

Odaértünk végül a vízeséshez, ami India legnagyobb kanyonja (talán Ázsiáé is, de azt is mondták, hogy a világ második legnagyobbja…). Elvileg 7km hosszan tekereg és monszun esők után úgy néz ki mint Niagara. El is tudom képzelni, de így is szép volt nagyon!

Persze az egyik parkőr mellénk szegődött és segíteni akart fotókat készíteni, meg idegenvezetősködött. Végül folyamatosan nyaggatott minket, hogy menjünk el vele tigriseket meg krokikat nézegetni, a Nemzeti Parkba, ami még vagy 7km-re van onnan. Mondtuk az túl messzire lesz nekünk, „nem baj, mert ha fizetünk ennyit-meg annyit, akkor motoron elvisz minket”… Végül lekoptattuk. Megnéztem volna, de túl melegünk volt, meg már 20km-t letekertünk addigra, de még egyszer le kellett, hogy visszaérjünk Khajurahoba.

Visszafelé meglepő módon a park bejárata melletti kis bódéban tudtunk hűtőben hűtött hideg vizet venni (csapokból csak langyos folyik). Itt váltottunk fel pénzt előtte, mikor a jegyet megvettük odafelé.

Visszafelé láttunk sok érdekes állatot is.

Odafelé keselyűket körözni nagyon magasan.

Visszafelé meg egy nagy varánusz, vagy milyen kb 1 méteres gyík rohant át előttünk az úton, olyan 30 m-re tőlünk! De később láttunk döglöttet is út szélén.

Kecskék, tehenek-bivalyok alig akarnak lehúzni az útról, hiába csenget nekik az ember ezerrel a bringáról, fülüket sem mozdítják rá.

Minden kisgyerek aranyosan „Helló”-zik minden irányból, akár a földek közepéről is.

De sok olyan volt aki egyből utána rakta pénz szót is (Hello, money!), s kezüket nyújtogatták. Vagy némelyik csokoládét akart.

Khajurahoba érve ittunk egy jó kis lassit, hogy lehűljünk kicsit. (K. citromos lassit, én banános-citromosat, eddig ez a legjobb!)

Hotelbe visszaérve észrevettük, hogy jól leégtünk. :)

Elmentünk vacsira is Lassi Cornerbe, paradicsom-krumpli curry, fokhagymás parathával és csokis palacsinta, Kristyna zöldség pakorát evett (ami amolyan lisztbe forgatott és kisütött zöldségek voltak).

Este boltban gondoltam most vegyünk Fantát. De az 110-be került! Sprite meg csak 90-be két liter! Drágám kérdezte miért is? Eladó meg mondja, hogy „hát tudjátok más az ízük...” Micsoda ára kategorizálás… :D

Ma, 4.-én meg elmentünk a Keleti templom csoporthoz.

Városkán átvágva odaértünk a régi faluhoz, amiről megtudtuk barátságos idegenvezetőnktől, aki mellénk csapódott, hogy ez a régi Khajuraho, ahol még mindig kasztok szerint élnek az emberek. Külön van a kasztoknak szentségek, meg akár kutak is…

A srác nagyon nem akart lekopni. Bementünk egy kis régi Brahma templomba, amikor láttuk, hogy eltűnt, gyorsan elindultunk a következő felé, de hamar utolért minket.

Másik templom után is jött velünk.

Oké, ezek a képek nem a srácról vannak, csak az állati környezetről...

Végül ahogy elkezdtünk kanyarogni a kis utcácskákon át, eltűnt egy idő után.

Ezek a kis utcák, nagyon durva labirintus rendszert alkotnak. Falu végén kijukadtunk, de rájöttünk, rossz az irány, ha nem akarunk a kerteken keresztül menni, hogy a templomokhoz jussunk. Így elkezdtünk visszafelé kanyarogni, s végül egy szentély előtt leültünk pihenni egy fa alá.

Egy motoros megállt mellettünk és nekiálltunk beszélgetni. Mondta, hogy tanár egy közeli iskolában. Amikor kérdésére elmondtuk honnan jövünk, akkor mondta, hogy mindkettőnk országa (magyar és cseh is) szegény országok. Furi volt, hogy egy olyan ember mondja aki kb nyomornegyedben tanít… Végülis nagy pénzek vannak Indiában, csak a többség semmit sem lát belőle.

Ja igen, itt mindenki azzal kezdi, hogy mi a nevünk, honnan jöttünk, ez az első alkalmunk Indiában?

Amikor a nyugati templomoknál valaki kérdezte tőlem, akkor gondoltam eljátszom kicsit, szóval mondtam Bhutánból vagyunk. Arra is csak ümmögött… :) Ahogy szokták. Vagy megjegyzik milyen szép ország…

Akkor vissza a tanárhoz. Beinvitált minket sulijába. Szép, tiszta épület volt kívül-belül, még annyira megtömött sem volt, mint amiket Malawiban láttunk. Bementünk egyik tanterembe. Fiúk egyik oldalon, lányok másikon ültek. Bejött a tanárnő is, elvileg angol óra volt. Tanár srác szerint nem zavartunk, de láttuk, csak úgy, mint Malawiban itt is, míg mi (érdekes, fehér emberek) ott vagyunk, addig nem lesz nagy tanulás, figyelem a tanáron. Szóval el akartunk jönni, akkor mondta nézzük meg másik termeket is, vagy az ő irodáját, stb… Végül jött vele, hogy ez ugyebár nem állami iskola, hanem a turisták tartják fent. Adományokból élnek meg. De itt kaszttól függetlenül mindenki tanulhat, meg kapnak a gyerekek iskolai uniformist, meg ilyenek. Végül mondta, hogy vegyünk már nekik ceruzákat, tollakat, mi meg ott hagytuk a francba.

Utána már nagyjából hamar megtaláltuk a Jain templomokat, falu határán. Érdekes volt. Nem tudok szinte semmit sem erről a vallásról, de nagyon sok meztelen álló, vagy ülve meditáló kőszobor volt, mintha Buddhák lettek volna, de elvileg nem azok. Nem néztem utána, na.

Minden nevezetesség bejáratánál ilyen invázióra kell készülni...

Egyik templomban valami ürge körbevezetett, magyarázott szobrokról, végül mikor kijöttem halkan hallottam a hátam mögül, hogy várta a kis borravalóját. (igazából mi úgy vagyunk vele, hogy nem akarunk idegenvezetőt – mert mindig nagyon borsos áron adják – és ha mi nem kértük, akkor nem is fogunk fizetni azért, mert valaki önjelölt idegenvezetőnk lett.)

Visszafelé Kristynához odament egy kisfiú és csokit és ceruzát követelt tőle, mert hogy ő tanuló, akinek kell ez. Otthagytuk, még mondta, de nem is értettük a többit már…

Iskolás lányok tekernek hazafelé.

Hotelbe visszaérve elkezdtünk összepakolni, majd elmentünk vacsizni egy La Bella Italia nevű "tuti" helyi étterembe. :) Mai spórolás mellett egy kicsit elszálltunk most az árakban. Na! Curry-s csirke naannal és chapatival, Kristyna meg grillcsirkét evett sültkrumplival. Nem volt nagy szám a kaja.
De én ettem desszeretet is! Banán split-et. :)

Az nagyon fincsi volt!
Láthattuk a naplementét is.

Az étterem egy épület tetején volt, s onnan jól rá lehetett látni az utcára.

Hotelbe visszaérve megfürcsiztünk és majdnem mindent összepakoltunk.

Az a baj, hogy ruhákat is hiába mossuk, meg mostmár törülközőknek is igazán bepállott, izzadtság szaguk lett... kell vennünk majd valami jó kis mosószappant vagy kimosatni valakivel, mosógéppel néha...

Kifizettük hotelt, amire sutyiban most számolták ám csak rá az adót, meg beleszámolták már az esti riksát (tuktukot) is a vasútállomásra. Amit inkább nem fizettünk ki, mondván jobb azt a sofőr kezébe adni. Bocsi, de ki tudja. Mi nem bízunk az ilyenben itten.

Most meg csak várunk, s nemsokára (kb éjfélkor, szal még 4 órányira) indulunk az éjszakai vonattal Varanasiba, a Gangesz partján álló szent városba! ;)

Megpróbálunk majd jegyet venni Bodhgayaba ott, vagy meglessük majd milyen más (busz) lehetőségek vannak, aztán majd kiderül a programunk. De az tuti isten, hogy Bodhgayat és Sarnathot meg akarom nézni! (Bodhgaya: ahol a történelmi Sakjamuni Buddha elérte a megvilágosodást; Sarnath: ahol Buddha elsőnek tanított a Dharmáról a megvilágosodását követően.)