Újra itt az éterben, kívülről szól a kedvenc Om mani padme hum mantrás zeném, s nyugiban üldögélünk hostel szobánk ventilátora alatt. Épp nem működik az internet, de úgyis késésben írom ezeket a blogokat, tehát várhatóan ez is késik. :) Most értünk vissza egy kis esti sétáról, vettünk pár fincsi samosat, meg egy nagy két literes Sprite-ot, és egy közepes chips-et. Kell az esti filmezéshez a nasi! :D

Tehát 29.-én 11 óra előtt megérkeztünk Agra városába, a leghíresebb Indiai városba, hiszen itt van a világ egyik csodája, a Taj Mahal. Meg az Agra Erőd is. Persze még sok más nevezetesség is, de mi csak az előbbi kettőre voltunk elég kíváncsiak a két nap alatt. No meg a Taj-t még aznap meg kellett látogatnunk, mert az minden pénteken zárva tart. A muszlimoknak péntekente van a sabbath, tehát a nem dolgozós ünnep nap és mivel a Taj-t egy muszlim uralkodó építtette, s vannak a területen belül mecsetek is…

A vasútállomásról kiérve, rengeteg fix áras tuktuk fogadott minket! Belvárosba, Taj-hoz közel 150 rúpiáért visznek be, tehát nagyon alkudozni sem lehetett. Viszont hamar bedumáltuk magunkat egyikbe (vagy ők dumáltak be minket), és már zötyögtünk is azon a pár kilométeres útszakaszon ami a vasútállomástól igénybe vesz, hogy bejussunk folyóhoz közelebb.

Tuk-tukunk egy idő után nagyon göthös hangokat adott ki, egyik ürge (szerintem a cég tulaj vagy mi) kiugrott és egy darabig mellette asszisztált, majd elment vissza másik tuktukkal. Mi meg a piac melletti tuk-tuk javítóhoz pöfögtünk. Ki sem szállítottak minket, csak hárman megemelték elejét, majd aláraktak egy nagyobb fadarabot és a két 10 év körüli fiúcska neki is állt a javítgatásnak! Igen, jól olvastátok, volt egy 20-30-as éveiben járó emberke, meg két kis fiú, egy másik öreg figyelő szemeivel az árnyékos székből figyelte őket és pattogott a nyelve sűrűn, ha nekiálltak hülyülni. Kemény.

A tuk-tuk főnök végül odaért egy másik géppel és bevitt minket Big Brother Hostelhez, ahova menni akartunk.

Nagyon érdekes egy hostel volt ám az! Elsőnek is tulaj mondta, hogy itt mindig buliznak (nem mintha minket ez nagyon vonzana na), meg a legnagyobb szabály, hogy itt mindenki azt csinál, amit akar! S mivel nem foglaltunk neten, így csak 499-ért kiadta nekünk az egyetlen dupla-ágyas szobát.

Vizet lehetett kivenni hűtőből, csak írjuk fel egy kis füzetbe, s majd ha megyünk, akkor rendezzük a számlát. A hostel falai tele voltak firkálva a kuncsaftok bejegyzéseivel, neveivel, stb. Jópofa volt!

Az utca végén: Taj. :)

Lepakoltunk, majd elindultunk a Taj Mahal jegyirodájához, ami hosteltől nem messze volt, de a Taj-tól elfelé. Ja az is tök jó volt, hogy a szállásunk volt az egyik legközelebbi az ojjektumhoz, ilyen olcsó árban! Igaz csak egyetlen egy privátszobájuk volt (azt kaptuk mi), többi dormitori (emeletes ágyas, 4-6-8 emberes) szobák voltak.

Szóval jegyirodában csak jegyet lehet kapni, meg infókat. Itt is nagyon kedvesen vannak az árak megalkotva, s Kristynával még mindig kicsit fel tudjuk kapni a vizet ezen a rendszeren.

Indiaiaknak csak 40 rúpia, külföldieknek 1000!!!

Viszont kapsz még a jegy mellé egy fél literes vizet, cipőre amolyan védőhálót (mint amit a konyhások szoktak a hajukra húzni), meg egy kis összehajtogatható mini térképet Agráról.

Mielőtt ezeket átvettük volna, elmentünk még hátra az étterembe enni egyet. Én maszala csirkét, Kristyna meg vajas csirkét evett! Finom volt az is! :)

És akkor még várnak odakint fehér nagyobb tuk-tuk-ok, szerintem olyan 10 ember is belefér kényelmesen.

Mi inkább lesétáltuk az egy kilométert! Közben egymillió boltos és sofőr próbált minket lebeszélni róla, vagy csak eladni nekünk valamit. Nem hagytuk magunkat.

A keleti kapun mentünk be (van még déli és nyugati is, északra a folyó határolja a területet), ahol testtapizás, táskaátkutatás után érvényesítették jegyeink és beengedtek.

Nagy terület, de a legtöbbet látogatott is. Most is több száz külföldi és szerintem akár ezrek is voltak indiaiakból. Teljes iskolás csoportok is.

Gondoltam kipróbálom most már elsőnek az audio-guide-ot (fülhallgatós idegenvezetést), hogy kicsit több dolgot tudjunk meg, de miután kiperkáltam a 100-ast rá és beadtam jogsimat, rájöttem, hogy nem igazán működik a dolog, a jackdugó el volt törve, szóval bizonyos szögben volt csak hang… amúgy is egy szar volt a gép. Szóval visszavittem és követeltem a pénzemet is vissza és láss csodát: vissza is adta az ürge! Szerintem a túl sok külföldi túl sokat problémázott már eddig, s nem akart gubancot. :)

Az épületegyüttes és a kertek is gyönyörűek és nagyon nagyok is! :)

De rettenetes hőség is volt! Az előző nap vett sálas megoldás nálam nem jött be. De hajam amúgy is olyan szar mostanában, lehet, hogy a helyi víz, vagy a sok izzadtság és por keveréke teszi, de úgy össze van tapadva, kb össze sem tudom gumizni, mert annyira ragad a kezemhez (és igen, mosom amúgy!). :)

Körbe mentünk kerteken, és felcaplattunk a lépcsőkön a Taj-hoz, előtte meg felvettük a hálókat a szandálra, mert ugyebár csak abban lehet odacsoszogni, vagy mezítláb.

Közelről még lenyűgöző méretei vannak, s fehér márványán lévő festett minták és vésett domborművek is lélegzetelállítóak! Elvileg bent nem lehetne fotózni és kussban kéne lenni, de persze kis kölykök villogó mobilvakukkal vonultak körbe, hangoskodva. Ha nagyon hangosak lettek, azért lehetett hallani, ahogy a biztonsági őrök megfújták sípjaikat! (ami furcsa, hogy eddig majd mindenhol láttuk a biztiőröket, de katonákat, vagy rendőröket is hosszú fabottal mászkálni, hogy ezt problémás emberekhez használják, vagy a majmok ellen, azt nem tudom, a Tajnál nem is voltak majmok pl)

Odabent nem volt hűvösebb nagyon, csak ahol volt légmozgás (akárcsak odakint is, az árnyékban), meg világítás sem, de azért meg tudtuk csodálni Shah Jahal és neje Mumtaz Mahal sírköveit. A történet szerint utóbbi mérhetetlen tisztelete és szeretete végett építette Shah Jahal a Taj Mahalt, s járja a szóbeszéd (pedig elvileg nincs rá bizonyíték), hogy magának meg a folyó túlsó felére tervezte, hogy felhúz egy ugyanolyan épületet, csak fekete márványból, síremléknek.

Megnéztük a két oldalról a fehér épületet határoló mecseteket is. Elvileg oda sem szabad cipővel felmenni, de addigra már kidobatták velünk a cipővédő cuccost, szal levettük szandit és úgy mentünk körbe. Igazából nem is lehet bemenni, csak az első boltívek alá, de onnan is nagyon szépen megmunkált (kifaragott, festett) oszlopokra és boltívekre látni.

A Taj körüli négy oszlop mellett keselyűk és sasok köröztek, a kisebb épületeken, falakon meg zöld papagájok ültek. Meglestük még a múzeumot is, nagyon érdekes, hogy az arab írásos emlékek ennyire fent maradtak, némelyik 800 éves volt, s még mindig olvashatóan látszott a festék a textilen.

Utána vissza akartunk utazni a fehér tuk-tukokkal, de egy nagyobb kisbuszba tereltek minket, ott vártunk, hogy legyen már tele, amikor jött az ürge, hogy fizetnünk kell, akkor felkaptam a vizet és elindultunk gyalog vissza, mert addigra már három olyan ingyenes jármű elment mellettünk.

A délutánt a szállón töltöttük, csak sötétedéskor mentünk ki megint, s néztünk étterem után, az egyik közeli kis helyi éttermet szemeltük ki. Szokás szerint mi voltunk az egyetlenek, de mellettünk főzték a kajánkat, szóval teljesen király volt! Finom indiai thalit ettünk megint, csapatival.

Másnap, 30.-án elmentünk reggel a Agra Fort-hoz (Agra Erőd), ami szintén az egyik legnagyobb

látványossága Agrának.

Tuk-tukos fiú megígérte, hogy várni fog ránk, s nem is akarta fizetségét, amíg készen nem vagyunk.

Mivel csak készpénzt fogadnak el, nekiálltunk ATM-et keresgélni. Végül tuktukkal mentünk el, sráccal sikerült kialkudni 50-re, aztán kiderült, nem is kell érte visszamenni belvárosba, hiszen kb 200m-re is volt egy, nagy elnézéseket kért, hogy ennyit akart leakasztani rólunk, majd mondta, hogy akciót kapunk majd később (ami nem lett igaz persze).

Szóval visszamentünk Erődhöz, belépő letudva, kutakodás megvan, irány befelé. Bent majmokat, papagájokat, és kis mókusokat is láttunk. Ja talán még nem is említettem, már első nap úton Jaipurba láttunk ilyen kis, tenyérnyi mókuskákat, mint amiket Amerikában lehet. Eddig amúgy tökre azt hittem, csak ott élnek ilyenek, de nem! :)

Az erőd hatalmas volt és gyönyörű! Ősi kövek aprólékosan megfaragva állnak a mai napig, s néhol még festék is! A keleti várfalról el lehet látni a folyó és zöld fölött a Taj Mahalig, ami pompásan álldogál ott.

Itt is felfigyeltem, de már tegnap is a Tajnál, hogy fiatal férfiak a mecsetekben lőnek pózolós képeket… most ezek muszlimok és nekik ez így oké, vagy csak hülyék és szarnak bele? Ja mert az uralkodók ugyebár ebben az erődben éltek, s valamelyik építtetett ott magának egy magán kis mecsetet is, ahol egyedül imádkozhatott békében.

Elvileg egyik uralkodó létrehozott egy érdekes dolgot is: az Igazság Láncát. Ami egy hosszú arany lánc volt, tele arany csengőkkel, s ha valamelyik alattvalójának nem sikerült elintéznie ügyes-bajos dolgát az „irodákban”, vagy úgy érezte igazságtalanul bántak vele, akkor megrázogathatta a láncot, s maga az uralkodó dönthetett az ügye felől, személyesen meghallgatta a panaszost.

Az épületek belső sötét hajlataiban denevérek is motoztak, nem csak galambok, papagájok viszont csak a kívül voltak.

Mire befejeztük a túrát, már megint ájuldoztunk a melegtől, szóval siettünk vissza tuktukhoz, s majd szálláshoz.

Ott megbeszéltük sráccal, hogy jöjjön értünk este kilencre, hogy kivigyen minket vasútállomásra, hiszen a 11 órás éjszakai járattal folytatjuk utunkat.

Kristyna meg is jegyezte, hogy milyen bizalom van a srácban, hogy így elment, amikor már két utat nem fizettünk ki neki. Mert mi van, ha előbb elmegyünk, vagy inkább mással vitetjük el magunkat? Aztán ki tudja, hogy ott várt-e a sikátor elején, a tuktukban (ahogy a legtöbb sofőr teszi: ott alszanak a tuktukban, míg meló nem akad). Ja mert szállás a Taj Mahalhoz vezető főútról egy kis sikátor végén volt.

Délután még egy kis kalandunk volt. El akartunk menni képeslapot venni és postázni, szal elkezdtük keresni a postát. Hostel tulaj mondta, hogy jobbra, megint jobbra, majd kis balra és megint jobbra menjünk. Hát mi így is tettünk, viszont nem a főúton, hanem az egyik kis utcába kanyarodtunk le. Így jutottunk be a putriba… vagy hogy mondjam? Ahol a szegényebb, az átlagos emberek élnek. Kemény volt, de nagyon érdekes is! A kiskölykök mindenhol örültek nekünk és Hellóztak ezerrel. :) A kis sikátorokban, a düledező épületek között folyt a „LÉ” és néha émelyítően csatorna szag volt… vagy hogy is mondjam… Néha elhaladtunk egy-egy nagyobb disznó mellett, ami a szemetet ette. Ja tehenek és kutyák is vannak mindenhol, töméntelen mennyiségben, de egyik sem tűnik veszélyesnek.

Fotókat azért nem lőttünk azon a környéken, annyira nem volt az barátságos. :)

Végül visszajutottunk főútra, de inkább a hostelba mentünk, felhagytunk a posta kereséssel.

Szálláson jó párszor megkérdeztük, mert nehéz volt elhinni, hogy ott maradhatunk-e tényleg a szobában, míg el nem indulunk. Mert azt mondták, hogyha nem jön senki, aki ki akarná venni, akkor addig maradunk, ameddig akarunk, s ha nem töltjük ott az éjszakát, akkor nem kell még egyszer fizetni!

Nagyon jó fejek voltak! :)

9-kor kimentünk, srác már várt, s elvitt minket vasútállomásra.

Aztán el lett ám felejtve az akció, amit előzőleg mondott. Mi úgy számoltuk, hogy 100-as az erődhöz, 100-as vissza, majd 150 az állomásra. Ja persze ő számolt azzal az 50-el is, amit arra a 200m-re mondott az ATM-ig előtte, s amikor 500-ast adtam neki, alig akaródzott visszaadnia. Na ilyen India. :)

Állomáson most már nem paráztunk annyira, mint előtte, most már kicsit jobban tisztában vagyunk rendszerrel. Viszont itt nem volt külön AC3 kocsis AC (klímás) váró, hanem külön AC férfi és AC női volt. No meg VIP. Drágám nem akart a VIP-ba menni, tehát végül leültünk mellette a földre, mint a helyiek.

Igazából ez érdekesebb, meg talán segít jobban akklimatizálódni is az éghajlathoz.

Folyt rajtunk a víz, amíg levártuk azt a két órát. Minden vonat késett, csak a miénk jött kb 5 perccel később.

Kutyák, meg egy nagy tehén is keresztül ment előttünk az állomáson belül.

Mindenki megbámult minket, pedig láttunk másik külföldieket is. Pl kínaiaikat, japánokat, meg egy-két fehéret is.

Most már értem a gekkók miért mennek a lámpák közelébe: hát ott repked a sok bogár! Ők meg jól levadásszák!

Azt kinéztük monitoron, hogy az egyes vágányra fog megérkezni vonatunk, csak azt nem tudtuk, hogy hova jön majd a B2-es vagon, amiben utaznunk kellett. S mielőtt jön a vonat, akkor írják ki (minden vagonra van fent a tetőről lelógatva egy elektromos táblácska, amin kiírják, hogy milyen osztályú vagon fog ott megállni. S nagyjából el is lesz találva, ahogy a vonat lefékez ott!).

Annyi másod-harmad osztályú vagon volt, meg SL, meg miegymás, végül mi már rohantunk a vége felé, amikor megtaláltuk miénket. Hiszen csak 5 percet tölt a vonat az állomáson.

De odaértünk, felpattantunk. Két legfelső priccset kaptuk meg, merőlegesen egymásra, de egy ürge felajánlotta, hogy elcseréli velem a helyét, s egymásnak kb háttal, a vagon hosszanti irányában lévő oldali priccseken aludtunk. Kristyna befészkelte a két nagy táskát a lábához, meg a kis táskáját még magához. Nekem csak a fényképezős táska és az én kis táskám jutott.

Egész jó ötlet ez az alvós vonat! Főleg, hogy ilyen hosszú utakat kell megtenni (oké nem kell, senki sem kényszerít, de mi akartunk utazni.). :)

Egész kényelmesen el lehet ott aludni, viszont a két óra a hőségben várakozás után kicsit hideg volt a klíma, no meg az is, hogy egész éjjel ment, míg utaztunk. Igaz, nélküle valószínűleg meg lehetett volna főni a vonaton… Paradoxon kicsit… Örülünk, hogy klímás vagonban utaztunk, de be kellett takaróznunk, mert fáztunk… :D

Ja amúgy végig vonul a vagonon egy srác és mindenkinek ad egy-egy papírba csomagolt ágyruha csomagot. Pokróc meg már volt ott, néhol párna is. Én kértem egyet, meg rá új huzatot, mondta nem probléma, két perc és már ott is volt vele. :)

Szóval azt írtam előtte, hogy a busz egy élmény, de az alvós vonatozás is, talán még nagyobb! ;)

S megint egy kis ráadás:

Indiai Pindúr Pandúrok! :D (Agra Erőd előtt)