Sziasztok!

Eredetileg a családtagjaimnak, barátaimnak hoztam létre ezt a blogot, de azért írok kicsit magamról, hogy ha valaki nem ismer, akkor alkothasson egy kis előképet rólam.

Közép-magyarországi kis városból származom, imádok túrázni és a hegyeket.

Szeretném a világot bejárni, de egyelőre csak Európa pár országában volt szerencsém járni. Ott is az Egyesült Királyságon kívül (ahol laktam azért 3 évet) a többit sajnos nem nagyon láttam...

Most viszont párommal összespóroltunk pénzt és végre elindulunk arra az útra, amit már évek óta szeretnék! ;)

Hétfőn indul a szekér!

Akkor kicsit bővebben:

Holnap leszek 30 éves, és elindulok felfedezni Dél-Kelet Ázsiát testközelből. :)

Kajaturné! Tengeri lubi-lubi! Hegyek, Gandalf! Érted?

És ennyi.

Na jó...

Szeretek utazni, már gyerekkoromban is szerettem.

Sokat is voltunk szüleimmel, nagyszülőkkel. Bár apai nagyszüleimmel leginkább csak termálvizes medencés nyaralásokra mentünk, ámbátor azokat is nagyon élveztük tesóimmal. Szüleim és anyai nagyanyám viszont elég gyakran vitt el túrázni a Bakonyba, vagy a Vértesbe, de akár az Északi-Középhegységbe is.

Igazából a hegyek-völgyek-dombok közötti, természetbeni túrázás vonzott mindig is! Érthető módon, hiszen Dunaújvárosban felnőve csak síkság vett körül.

A természet máig is közel áll hozzám, még ha nem is vagyok olyan nagy állatbarát. (Félszegen mondhatnám, a növényeket sokszor még mindig többre becsülöm saját emberi fajtársaimnál.)

A másik kedvencek: a könyvek, fantasztikus történetek!

12 éves koromban már magába szippantott a sárguló lapokra nyomtatott mesevilág!

Monte Christo grófja, Robinson Cruso, Verne szigetes regényei (Rejtelmes Sziget, Némó kapitány, Két évi vakáció), és aztán jött a fantasy Terry Brooks könyvei és a StarWars révén a sci-fi is!

Tinédzserként viszont nagy spirituális útkeresésbe kezdtem. Sok mindenbe belekóstolva, nagyon sok könyvet elolvastam, pár előadásra, tanításra el is mentem.

Ezen ezoterikus könyvek révén találkoztam az El Camino de Santiago de Compostella zarándokúttal is. Shirley MacLane és Paulo Coelho könyvei nagyon felkeltették érdeklődésem és 1 év múlva már készülődtem is a nagy útra! Egyik első normális munkám során megspóroltam a pénzt pár hónap során (oké, fiatalos önző módon nem segítettem be édesanyámnak a rezsibe és minden más anyagiba, így tudtam összevarázsolni azt a kis zsozsettát), s gondoltam elég is lesz az egy hónaposra tervezett zarándoklatra. (hát nem lett, de jó, hogy vannak segítő testvéreim!) ;)

A lényeg, a lényeg, az út során nagyon sok különböző, érdekes emberrel találkoztam. Ha jól emlékszem legalább 22 nemzet képviselőjével.

Arra is rettenetesen jó volt az El Camino (még ha úgy érzem a legfőbb – a spirituális – megvilágosodást nem is hozta el), hogy a nemrég tanult angol nyelvtudásomat csiszolhattam. Iskolákban mindig németet tanítottak, amiből mostanra már nem sokra emlékszem, kommunikálni már nem tudok vele, még ha mostanában sok dolog eszembe is jutott belőle, amikor megint szembetalálkozom a nyelvvel.

Ez a „magányos” (sosem lehet ott tényleg egyedül az ember, csak ha akar! Valakivel mindig lehet társulni, együtt menni egy darabig, beszélgetni…) út felébresztette bennem a „mehetnéket”.

Magyarországra visszaérve egy évre Budapestre költöztem, de nekem nem jött be annyira a nagy városi élet.

Végül 2012-ben elhatároztam magam, és jelentkeztem egy Angliában lévő önkéntes „iskolába”, aminek révén kijuthattam Afrikába fél évre! Felmondtam munkahelyemen, elszakítottam pár nagyon fontos szálat, s elindultam Nyugatra. Igazi célom az volt, hogy melóval teremtsek annyi pénzt, hogy utazhassam a világot. Sok pénzt nem tudtam spórolni odahaza, s nem is sikerült így ukk-mukk-fukk melót szerezni, milliomossá válni, tehát végül a CICD-hez mentem. (A Humana People to People szervezet Angliában lévő „iskolája”, önkéntes képzője)

Most erről itt nem akarok sokat írni (de ha később lesz rá érdeklődés, akkor írhatok róla egy cikket).

A lényeg, hogy szereztem pár barátot, sok más országból, nagyon jó és rossz tapasztalatokat is, utóbbit leginkább az ilyen nemzetközi segélyszervezetekkel kapcsolatban…

Végül Malawiba, Dél-Kelet Afrikai „kis” országba kerültem két cseh leányzóval (egyik már párom volt akkor is, és azóta is), ahol fél évet lófaszkodtunk kb… Sok értelmét nem láttuk, hogy ott voltunk, hacsak nem azért, hogy mutogassanak, mint a vásári majmot. Azért végül feltaláltuk magunkat 3 hónap után, s talán sikerült valamilyen változást azért eszközölni a helyi általános iskolások olvasási tapasztalataiban.

Mindenesetre egy életre szóló élmény volt!

Olyan mélyszegénységben élnek ott az emberek és mégis mindig kedvesek, mosolygósak (még ha engem nagyon is irritált sokszor a folyamatos követésük, „Fehérember, fehérember!” kiabálásaik. Az, hogy állandóan kéregettek, no és a pofátlanul magas árak, amiket amikor meglátták, hogy jövünk gyorsan átváltottak. Többször 10-szer annyiért akarták eladni a cuccokat nekünk, mint a helyieknek! Ami még akkor sem volt legtöbbször drága, de mi csak havi zsebpénzt kaptunk a szervezettől, így nem tudtunk sokat költeni. ÉSSSS akkor elég is a depresszióból!).

A lényeg, hogy sok érdekeset láttunk, hallottunk, tapasztaltunk.

Remélem ez sokat fog segíteni a mostani nagy utunk során! ;)

2014 tavaszán visszaértünk Egyesült Királyságba, majd hazalátogattunk. De nem tudtunk annyi pénzt megspórolni, mint ahogy terveztük (no meg el is lopta valaki a nagy részét annak is!), végül szüleink és rokonaink segítettek minket ki, hogy új életet kezdhessünk Angliában. (munkásat, elég volt az önkénteskedésből egy darabig!)

Először Londonba mentünk, de beláttuk, túl szegények voltunk hozzá és nekem az túlságosan is nagy város volt. Végül Leedsben telepedtünk le (ami szintén baromi nagy város), pár átverős szemétláda segítéségével, akiktől az idők során sikerült megszabadulni.

Minimum kétszer költöztünk és legalább egy fél tucat munkánk volt az az év alatt, amíg ott voltunk.

Viszont barátnőm révén össze tudtunk spórolni egy nagyobb adag lóvét (ebben valahogy nagyon jó! Van mit tanulnom tőle!), így 2015. augusztus közepén egy másfél hónapos közép-európai körútra mentünk, ezzel az ő egyik nagy álmát teljesítve. Anglia – Francia -Német – Cseh – Szlovákia – Magyarország - Szlovákia – Cseh – Német – Holland – Anglia – Skócia útvonalon.

Volt minden országban vagy barát, vagy családtag akik körbe tudtak kalauzolni, ott aludni, vagy csak találkozni.

Odafelé Csalagúton át, visszafelé meg Rotterdam-Hull útvonalon komppal (sajnos éjszaka, s angliába érve is rohadt köd volt, szóval nem igazán nevezném jó kis tengeri kalandnak, mivel nem láthattam belőle semmit sem). :(

Összekapkodtuk cuccaink (felét a raktárból, ahol ideiglenesen tároltuk, másik feléért meg később jöttünk vissza) és uccu neki Skócia! Nehezen, de marha mázlistán sikerült szállást, mit szállást?!; albérletet találnunk! S egy héten belül már munkát is!

Szóval csodaszép Skóciában laktunk az elmúlt egy évben, jó sok dellát begyűjtöttünk és most már készen állunk az én egyik évek óta dédelgetett, tervezett álmom, Dél-Kelet Ázsia bevételére!

Eredetileg én már múlt nyáron oda akartam menni, de mivel 2015-öt munkanélküliként kezdtem, s kb. 1.5-2 hónapig nem is nagyon sikerült munkát találnom, így az úszott… vagyis eltolódott.

Viszont a sok otthon töltött időm alatt felfedeztem valamit! Az interneten rátaláltam előbb egy, majd több és több angol, majd magyar világutazó blogjára is! Teljesen rákaptam, rengeteget olvastam! Valahogy a lányok-nők történetei fogtak meg! Vagy csak nem sok férfi blogol róla, vagy én nem találtam sokat… (azóta természetesen olvastam tőlük is)

Rengeteg jó tanácsot, ötletet tudtam összeszedni, sok-sok hülyeséget, előítéletes baromságot kiszűrni az olvasott történetek által.

No meg nagyon jó online közösségek is működnek, tehát ott is lehet sok kérdésre választ kapni!

Szóval itt a vége, fuss el véle. Ez az én rövid kis történetem, amit bemutatkozásként szántam.

Igazából megfordult a fejemben nekem is, amit először én gondoltam az ilyen nagy utazásokról/utazókról: hogy milliomosnak kell lenni ahhoz, hogy ezek az álmok kivitelezhetőek legyenek.

Pedig ez az egyik legnagyobb tévedés!

Átlagos munkás családból származom, és még ha ki is lettem segítve anyagilag párszor, azért a nagy terveim megvalósításáért én küzdöttem, dolgoztam! A családi kölcsönt vissza is fizettem volna, ha hagyják! De hát ilyen egy család. :)

Egy dolgot nagyon jól megtanultam a CICD-ben:

Nem csak csendes imákkal, mantrázással…